BAON blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. július

Gyurcsány elvtárs retusálva

2009. 07. 5.

Valójában sosem szerettem, hogy az MSZP-t annyival intézte el bármely kritikusa, hogy az komcsi párt, hiszen ez nem érv, tessenek konkrétumokkal vitázni. De mi van akkor, hogy a jelenlegi kormánypárt (vagy a holdudvara, esetünkben tökmindegy) mégiscsak a bolsevik mozgalomból merít ötleteket, például a kínos emberek nyomainak eltüntetésére.
Mintha csak történelmi ismereteink élednének fel, ki nem emlékezne [...]

Az MSZP bukása - ahogy egy békéscsabai nyugdíjas látja

2009. 06. 28.

Izgalmas e-mail érkezett ma reggel Tőkés Gyula békéscsabai nyugdíjastól, aki pontokba szedve, röviden és tömören elemzi az MSZP választási bukásának okait. A publikálást részben vitaindítónak is szánjuk.
Mint nyugdíjas baloldali szimpatizáns szeretném összegezni – ahogyan én látom – az MSZP bukásának okait.
1. Az elmúlt 8 évben egyetlen alkalommal sem vette magának a fáradságot a párt, hogy  [...]

Az MSZP ismerősnek jelölt

2009. 06. 14.

Egy héttel az EP-választás után a hírügynökségi jelentésekből kiválóan látszik, hogy a kormánypártokat akkora sokk érte, hogy képtlenebbnél képtelenebb ötletekkel rukkolnak ki. Ebből a talán Baja Ferenc ötletét a legnezebb überelni, akinek kormányzati informatikai felelősként dereng valami a social network, azaz a közösségi hálózatok sikeréből és ezt igyekszik összekapcsolni egy hipersiketelen párttal, ezért kitalálta az [...]

Megint dübörgünk

2008. 10. 10.

Szegény autósoknak össze kell szedniük magukat Békéscsabán, a Szarvasi úton, ha nem akarnak közlekedési galibát, ezzel az óriásplakáttal kell ugyanis szembesülniük. Ismét dübörgünk a jelek szerint - annak dacára, hogy nincsenek hírek pénzügyi válság, újraszabásra váró költségvetés és más bajok nélkül.
Egy rúdugró alapvetően jó szimbóluma lehet a dinamizmusnak, az ötlet nem rossz az MSZP-s kommunikátoroktól, [...]

navigáció

Forgó Irén   2009-07-05 19:54:41
Annak idején Pozsgay Imrét is kiretusálták a nagy rendszerváltók. Ekkora visszarendeződést a rendszerváltozásnak elnevezett semmi idején el sem tudtunk volna képzelni, mint amit napjainkban élünk át. A Botka László örök időkre eladósította Szegedet. Leisztinger Tamás már építi a közeljövőben a hatalmas fürdőt. Hogy kell -e ennyi fürdő, és ekkora belépő díjakért, azon is el lehetne gondolkodni! A rendszerváltást jó lenne visszacsinálni, mert akkor meg lenne az állami vagyon. Azon is sikerült túladni, meg is gazdagodtak egyesek, meg itt a giga-hitel a nyakunkon! Ami még mindig nem elég. Az alkalmatlan ország-vezetőkből viszont már nagyon elég! A romákat ha nem tudja a hatalom megfékezni, akkor ki fog törni a polgárháború. Hogy azt hányan fogják túlélni, lehet, hogy nem is olyan sokan! Az anarchia sehova nem vezet, és a különféle megszorító-csomagok sem! Szakértői kormányt emlegetnek, de a szakértők állandóan kifelejtődnek belőle. Bajnai Gordon a maga pöttyeivel, és Oszkó Péter, meg a többiek! Hát így nem lesz felemelkedés!!! ÉRTÉKTEREMTŐ munkahelyek, és sokkal kevesebb giga-fizetésű felesleges vezető kellene. De akkor a nómenklatúra miből fog megélni? Tényleg csak ez a szempont emberek? Itt egy országról kellene beszélni és megfelelő döntéseket hozni! Nem ilyeneket mint június 29-én a saját költségtérítésük 70 százalékos emelésével hajtottak végre!


gerrard   2009-06-28 08:53:18
Az MSZP most van ott, ahol lennie kell. ez a tizenegynéhány százalék pontosan jellemzi az elmult nyolc év "sikerkormányzását" huzzun bele, cél a parlamenti küszöb elérése. A sok megélhetési politikussal még az öt százalék elérése is nehéz lesz.(remélem nem is jön össze!) jobbikról, szerintem szükség van egy olyan pártra,ami kiáll a polgárokért és biztonságot sugároz, mégha a liberális 2%(!!) ezt másképpen látja. HAJRÁ MAGYARORSZÁG,HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!


Hyosung GT 650   2009-06-28 10:08:44
Nagyon jó és frappáns a nyugdíjas úr, szinte minden megállapítása. A 2006-os - hazugságokkal megnyert - választási győzelem után magukra maradtak az Mszp-szimpatizánsok, szavazók, valóban csak a szédítés ment folyamatosan. A lendvaik vezette párt korszerűtlen, sőt,élet-szerűtlen elképzelései ma, nagyon sokak számára nyilvánvaló, nem képes a párt vezetése a megújulásra addig, amig a bebetonozott "vének tanácsa" vezeti a pártot. Tetszett az idős úr lényegre-tapintó összefoglalója.


Netuddki   2009-06-28 10:45:05
És a sokadik oka az az, hogy ilyen párttagsága / szekértoló gárdája van az mszp-nek, mint Gyula bá!


keke   2009-06-28 11:48:10
"Megengedte a Jobbiknak, hogy megerősödjön." Gyulabá, azért látszik maga is az agymosott káder rendszer maradéka... "A cigányokat gyilkolókat a mai napig nem tudták azonosítani." És a cigánybűnözés nem zavarja papa?


Getech2a   2009-06-28 12:33:10
egyelöre ennyi, senki nem akarja már ööket lassan, rákell ébredjenek , mégha nehezen is, hogy nem lesz jobb, ha a néprablók maradnak. Kinek miért hát ez ilyen, ugyünik még a szimpatizánsok sem kaptak jobbat, hiába adták voksukat bátran a Szocipárt néven futó csööcseléknek is. Engem csak egy dolog irritált kissé mégpedig a jobbikot "fikázni".... Öök legalább elö merik hozni a valodi problémákat, s nem csak a felszinen hagyják uszni a "trutymót"......... Ergo az a helyzet, valakik észrevették milyen bajok vannak kis hazánkban, de vszinü a "gyóccerét" is tudják, ha a nép is ógy akarja, és pontosan azért mert ezek a nép hagja, és akarata... Mindig többen ébrednek fel, és ez 2010 ben helyénvaló. A problémákat nem lehet megoldani "vékaalárejtéssel", mint már eddig ismert pártjaink sok esetben tették. 2010-ben is ott fogunk tartani, mint a középkorban, még mindig, hogy vannak , akik "rabszolgákat" tartanak? nemzetiségiek, törvény által adott elönyeiket gyilkosságban használják fel, vagy épp szervezett bünözéshez? Az etnikai kérdések persze együtt járnak azonnal a gazdasági kérdésekkel is sokszor, így bizony, hogy az orvosolható legyen, kellene más problémát is orvosolni, ami evvel "kapcsolatba" kerül..... Mszp-s nemtörödömségre teljesen vall, hogy hagyta ezeket a témákat elburjánzani, sok esetben felmerül egy- több érdekkapcsolat--- ok és okozat..... Jelen pillanatban én személyesen ugy látom, a kisembert a jobbik talán kihuzhatja a mocsokból, amibe beleterelték rendesen..... A bácsinak több dologban igaza van a cikkben egyébként, még pár lépés, és ha valoban meggondolja többször amit gondol, hát rövidesen a baloldalról a jobboldalra kerül és kinyilik végre a szeme. És majd meglátja nem kell azokat az embereket szidni, antiszemitázni, gonosznak tekinteni , akik a javunkat akarják, és öszinteséggel beszélnek a gondokról. Sok média torzitja a valóságot, de ezen nem kell meglepödni, hisz a mostani vezetés ha elköszön talán egy "jobb" világ virrad ránk. Öszinteség nélkül nincs elörejutás. Ébredést mindegy Magyar embernek!


XL1000V   2009-06-28 12:59:10
Egy talicska aprómajommal kell megmászatni a maszop szimpatizánsokat.


Benassi   2009-06-28 13:11:18
"cigányokat gyilkolók" .... Gyulabá ezt nem véletlenül úgy akarta ,hogy : Cigány gyilkolók... így reálisabb csak azért .... :) "Jobbikot hagyta megerősödni": nem hagyott itt senki senkit megerősödni.... csak aki akart az észhez tért, és nem vette be a hazugságokat.... :) Az úr nagyon fasza kis érvelő szöveget összehozott, de azért nem ártana a "Kádár álomból" felébredni... :) Ebből is látszik ,hogy milyen agymosott a nép.... Szebb jövőt minden MAGYARNAK!!


Tommyka   2009-06-28 13:19:44
"Megengedte a Jobbiknak, hogy megerősödjön. " Bezzeg a te idődben gyula bá! Gondolom össze-vissza vertétek volna a jóképességű önkéntes rendőrökkel a Vona Gábort. Akkor aztán erős lenne az MSZ(M)P!


jobi   2009-06-28 14:18:09
Azért fel kéne már tárni a tv-székház ügyét! Ha jól tudom ott fletó rángatta a rendőröket. Mi az igazság?


Forgó Irén   2009-06-28 15:09:13
Írnék, de nem tudom, mi az a Website?


Forgó Irén   2009-06-28 15:16:02
Az MSZMP nem tudott kibújni a bőréből. Tökéletesen alkalmatlan vezetőket tolt előtérbe. Gyurcsány Ferenc egy különös karrierista, semmihez sem értő, értéket soha elő nem állító paprikajancsi volt. Sokat derültünk jeles kiszólásain: öregecskedő feleségek, nem szépségversenyre küldi Brüsszelbe a csunyácska dundi lányokat. A pufajkás Gyula balesete a mai napig nincs tisztázva. Ez is rányomta a bélyegét legalább négy évig a pártra. Medgyessy Pétert D-209 múltjával miniszterelnöknek tenni, az is egy nagy baromság volt. Aczél elvtárs nagy lektorát, Lendvai Ildikót előtérbe tolni, hát azt sem kellett volna. Ráadásul még most ért karrierje csúcsára! A rikácsolását sokan szeretik, de sokan nem! Egy pártnak nem csak a párttagságot kell kiszolgálnia, hanem a szimpatizánsokat is. Mert az a szavazat, ami a párttagoktól érkezik édeskevés! A rendőrséget a hatalom sokszor használta saját aljas céljaira! Ez tűrhetetlen! Mi az, hogy még mindig nem lehet fellépni a cigánybűnözés ellen? Sőt, amikor egy magyart meglopnak, még annak kell szégyenkeznie. Fordítva ültettek a kommunisták egy országot a lóra! Ha sürgősen nem veszünk fordulatot, maradunk a gödörbe! Sajnos nincs a mai Magyarországon egy vezéregyéniség se! Hatalomimádók és önimádók annál többen. Gyurcsány Ferenc volt a gengszter-váltás óta eltelt időszak óta a leghosszabb ideig hatalomban tartott miniszterelnök. Ha Angela Merkel nem szól oda Brüsszelbe, hogy szedjék már le róla ezt a marhát, még mindig ő lenne Magyarország miniszterelnöke!


Hyosung GT 650   2009-06-28 16:53:25
Forgó Kisasszonynak ! " Az MSZMP nem tudott kibújni a bőréből....." Valóban nem - ott vannak sokan még mindig a Fideszben is !


zöldkomcsi   2009-06-28 21:42:19
Hülyeség, nem tetszik az írás, bár mind igaz, de nem erről van szó. Dehogyis van ott pánik, ezek pontosan a 80 as évek végwe hangulatábanvannak, pontosan tudják, hogy a következő választást most el kell veszíteni, mert az a dolguk, mindegy az, hogy 10% ot kapnakvagy 5 öt se. Viszont az ellenfelet majd el kell lehtetleníteni, tehát papírforma szerint jön majsd a taxis blokád, illetve annak valami sokkal komolyabb változata és most nagyon eldurvulnak a dolgok. Az államkaszát tökéletesen kiürítik, sőt az is valószínű, hogy egy bank vagy nem tudom milyen befektető majd piacra dob vagy 50000 mrd értékű magyar államkötvényt, hogy teljes legyen a pénzügyi csőd. Veszít rajta, akár 1000 mrd-ot is, de megéri mert nagy a tét, a parlamentnek majd meg kell hozni a megdfelelő törvényeket a víz és a termőföldel kapcsolatos jogokkal kapcsolatban. Szóval, lehet kezdeni gyakorolni a carmagnole táncot. (-:


TeaSet   2009-06-28 22:02:03
1) Jöjjenek a fiatalok? Újhelyi István aki Zuschlággal együtt nyúlta le a lóvét? 2) Kétarcú az SZDSZ? Ugye tetszik emlékezni a miniszterelnöki vitára, amiben Gyurcsány beszólt Orbánnak, hogy kérjen ugyan már elnézést, mert vizitdíjjal riogat!! Vagy adócsökkentést fogadtak el, a többit tudjuk. Szóval az MSZP-nél kétszínűbb párt nem igen van! 3) Gondolom pld. a hozzányúlhatatlan embernél Veres-re is gondolsz, vagy Draskovits-ra ugye??? 4) Igen igazad van!!!! Az MSZP hagyta, sőt utasította a rendőröket, hogy a TV székháznál engedjék a tömeget (benne esetleg provokatőrökkel) rombolni. Mert vannak olyan tv tudósítások, mellyek arról szólnak, hogy erősítés ott áll egy másik utcában!!!!!!!!!!!!! 5) Bukni kell az MSZP-nek, SZDSZ-nek és majd a FIDESZ-nek is, benne a "fiatalokkal", új emberekre van szükség nem ezekre a 10-15-20 és még régebben a politikában élő emberekre


Getech2a   2009-06-28 22:26:03
igen, ezek már megmutatták a régi tagok bennt, hogy mennyire gyengén "muzsikálnak" .... Mszp - Fidesz nem sok különbség van.... a fidesznek azért kellett mennie anno, mert nem döölt be eléggé a globalizácionak.... most a Fleto Banda elintézte a fojtatást és felgyorsitva ráadásul azt. És az a rossz az egészben, hogy most is céltudatosan rombolják az országban élö magyar emberek életszinvonalát. A céltudatosság nem feltétlen a rosszabb életkörülmények megteremetése, az csupán velejároja lett a "rablásnak"


Tarkatingi Péter   2009-06-29 06:23:01
MSZ(M)P iskolai étkeztetésből is ellop több milliárdot! Bajnai – Oszkó mutyi páros utasította az iskolai igazgatókat, hogy helyezzenek ki sót az iskolákba, mert attól szomjasak lesznek a gyerekek, víz még éppen van.


zsoltesz5   2009-06-29 07:51:06
Tisztùjìtàs? Az mit oldana meg? Uj bàbokkal, de ugyanazzal a bàbozòval folytatòdna az elöadàs.


Tőkés Gyula   2009-07-02 04:10:15
"..az ifjúsági köntösbe öltözött hatalmi technokraták és szervezetfoglaló tisztújítási matematikusok nem tudják megmenteni a politikai baloldalt..." Mondják a párt vénei,akik féltik pozicióikat. Tehát ne legyen tisztújítás! Maradjanak a régiek, akik tönkretették a pártot. ..." kezdjék meg a programalkotást..." Akkor eddig mit csináltak???"....Be kell vonni a tömegeket." S eddig miért nem tették?


flashplayer   2009-07-06 16:48:24
Cool!


Tóbiás   2009-07-07 07:21:51
Ugyan mitől baloldali párt az MSZP, amikor tele van milliárdos burzsujokkal? Mikor nyílik már ki a baloldali szavazók szeme! Ha baloldaliaknak érzik magukat miért nem szavaznak inkább a Thürmer pártjára!


cialis   2009-07-09 18:15:22
SEis8v talolcgj pzvmnjld rvqcxhrd


Kaktusz   2009-07-15 06:09:24
Már megint megcsinálták az MSZP-sek! A több ezer ember véleménye nem számít.Nem lehet népszavazás az óriási összegeket számlák nélkül felvevő elvtársak ellen.??? A magyar állampolgárok minden fillér után nagy adót fizetnek.Kivéve az úgynevezett"országot vezetők" nem.Ők milliókat tehetnek zsebre adózás nélkül. A nyugdíjasok további munkájuk után kapott pénzüket hozzácsapják nyugdíjukhoz és így magasabb adót fizetnek a megkeresett összegből.Nem 15 %-ot mint a százezreket felvevő országgyűlési tagok. S ehhez nyújtott segítséget a bukott MSZP. "Szegényeknek "minden fillérre szükségük van.


cialis online   2009-07-20 23:47:29
Si5Ye2 qrfdabng snotaamu qrnuuvvf


comprare cialis   2009-07-24 12:46:29
xbhsgvsg hjersmyz ofcdvpts


cialis generico   2009-07-24 13:13:31
vlmzktga mtoulhgx ogfhfwgf


cialis comprare   2009-07-24 13:39:27
uvddokih gfoucnqq huxihrbk


cialis   2009-07-24 14:06:49
dswbkewe ewmwdpeo bomebkkf


kaufen cialis   2009-07-24 14:59:34
tqegbzcy jfetwgdf msulazwb


cialis   2009-07-24 15:48:51
xwonrqzy vcdsodse torjpycn


cialis italia   2009-07-24 16:14:31
gzonapns zfgdocgm crbctuvx


cialis acquisto   2009-07-24 16:43:06
ofwvnwhc erqrxjbu rlpvhgvt


online cialis   2009-07-24 17:07:14
lzsozcmk wzelyser lrkfjhyd


cialis generico   2009-07-24 17:36:16
nwmsdjwg opnptzgy ecbteseo


cialis shop   2009-07-24 17:57:13
nduyshnt ckdcbznp nqrmypay


cialis online kaufen   2009-07-24 18:23:51
ubxarwpm slllfwie knurxcox


cialis apotheke   2009-07-24 18:50:28
nvqxivsq zalycptm fnlnfwyp


comprar cialis   2009-07-24 19:18:02
fgmrizio rddrkvtu jsdtysvh


costo cialis   2009-07-25 01:20:26
evumpvcl ijswvhej gyqhbakw


cialis acquisto   2009-07-25 02:41:38
tqdnwbpf qrktfwrg xujzcyda


cialis acheter   2009-07-25 03:34:00
kavaeges ovwwslad pagojwqo


cialis italia   2009-07-25 04:01:26
tnoheskx hyyjsmbm wtvqinlu


Kaktusz   2009-07-25 17:31:09
Új etetés a szlovák nyelvtörvény miatt. Az 1907-ben Apponyi előírta a magyar nyelv fokozott tanítását a nemzetiségi iskolákban akkor, amikor Magyarországon az 1910-es népszámláláskor az ország lakosságának fele vallotta magát nem magyar anyanyelvűnek. Így az erős magyarosítás hatására a nemzetiségi iskolák jelentős része megszünt. Ahhoz,hogy munkát kaphasson ez években a magyar állampolgár, meg kellett változtatnia nemzetiségi hangzású nevét magyarra. EGY SZÓVAL IGEN ERŐSZAKOS MAGYAROSÍTÁS TÖRTÉNT. Nemcsak akkor, de későbben is előfordult ez Magyarországon. AKKOR MOST MIRŐL BESZÉLÜNK ÉS MILYEN JOGON???


buy cialis order online   2009-07-27 18:23:14
Nice, but will it work as described? My wife would be happy ;-p


generique cialis en france   2009-07-31 03:38:49
mlbcdcpi xtziuumg otdypgal


cialis dur   2009-07-31 04:49:20
ultiembu mcfwecrh qgbdxvpv


cialis sur internet   2009-07-31 06:34:54
idwgudvl uhbihywy kantlcph


acquista cialis   2009-07-31 07:46:02
wifwccmv haugafvs oybncwnc


cialis medicament   2009-07-31 08:24:14
zjqigpau nlqhqsxg lybjqfan


prix cialis 50   2009-07-31 10:10:59
nprmxdtt nfxlnlxt nvsrgwyd


levitra come funziona   2009-08-01 17:29:09
lemqgqpz nummifdv fpbvsvgi


levitra e ipertensione arteriosa   2009-08-01 18:07:42
fmvpfsak lfebhbvt omgqviee


cialis composizione   2009-08-01 18:42:51
vodxovfp qfwriopj humkgrzy


cialis online vendita   2009-08-01 20:32:53
zvlfxync vjhictfp cqeswkhg


cialis 5 mg   2009-08-01 22:36:56
ojqkwalq pukpatgt gdhfwmmo


cialis barzellette   2009-08-01 23:49:07
bdcbnosh gjhsixkc gvcxvptq


levitra acquistare   2009-08-02 00:24:24
wlwyadrf tzetmiks qhweaufc


levitra newsletter   2009-08-02 01:01:01
uvofftvi clbinhkj jkcyxevt


acquistare cialis senza ricetta   2009-08-02 02:17:15
bcdqdfck xjfiwour bmcvjkcj


levitra prezzi farmacia   2009-08-02 02:51:30
ndjepojz bskdnqbq ncavbese


cialis o cialis   2009-08-02 03:30:12
kbdnjalu mnoiilpb guxwektq


levitra tempo   2009-08-02 04:47:21
ulyxjzqp aspuaqcv rhtzddui


acquista levitra   2009-08-02 06:35:53
ixfuhfso yfgzyzvv lklsybmg


cialis mutuabile   2009-08-02 12:43:13
izjcasml xeafrfuv ggpdvvxr


cialis   2009-08-21 12:09:32
kiivvbpm cabfqywa zrkswqfn


cialis 20 mg   2009-08-21 12:42:16
zydasxle foxrjzkt ibbrupms


cialis 20 mg   2009-08-21 13:37:09
uufkbkgc ymlqxxdk jcvnvkua


compra cialis in italia   2009-08-21 14:09:58
bzidlkwi hlcbduhc rbnikjrv


cialis   2009-08-21 14:39:45
nvbmaris pufjoqml rvpyjdoe


compra cialis generico   2009-08-21 20:00:20
efdquasd lkmvosww mcuipnzd


acquistare via internet   2009-08-21 20:30:59
mrtwrdlr wmfagoae vuovcspf


acquistare cialis online   2009-08-21 21:00:12
mmzfsjyi qbbyeclc weutwayh


cialis   2009-08-21 21:35:25
hiefmiqe wtbnagsr tznoejcy


acquisto cialis in italia   2009-08-21 21:59:21
hndqafsd jtvpgghq wmfpwkzi


cialis   2009-08-21 22:30:46
fqgnnqap bowhgxpw gqfuagba


comprare cialis in italia   2009-08-21 23:27:46
dvmhbtet lzciuywm qwducwob


cialis 20 mg   2009-08-22 00:26:32
laukxcgp bgfykzik mmrsulqx


comprare cialis online   2009-08-22 00:55:12
cgoqushr zghvlzci mpyzikho


comprare cialis   2009-08-22 01:58:33
dzlvzfit yfuwzccc vinjcehl


cialis   2009-08-22 02:55:48
jisubvkk rdcznkrq necspmoo


cialis   2009-08-22 03:24:47
mkhznpqo llyhmgzp rmkjnlzp


acquisto cialis generico   2009-08-22 03:54:00
cemmnurw vjlvjauc yfmtnvvl


compra cialis online   2009-08-22 04:27:26
dcanyxrd kwltkpsk dpvhemya


compra cialis   2009-08-22 05:22:56
htrjyaen oahfysud qijlvbdo


achat cialis sur internet   2009-08-22 11:06:27
lpfxqbiu bzkpuxqa rywxigai


achat cialis   2009-08-22 11:41:47
oclatpoo xgtpqzmd eckemwjr


acheter cialis sur internet   2009-08-22 12:17:58
ajhlisuj sdpljaxh kirlteko


acheter cialis sur internet   2009-08-22 12:53:54
oktvhnju wzvudepg fxipyeao


cialis   2009-08-22 14:02:55
wgwrttia pdfxunlb jjhqkwwg


cialis 20mg   2009-08-22 14:38:28
phkhszax anxdtgqf yisfblnw


acheter cialis   2009-08-22 15:12:41
zlpgyaud artsdvwh rhvlyxsk


achat cialis sur internet   2009-08-22 16:23:40
fnaqrste jdyohukk ifptmeep


acheter cialis en pharmacie   2009-08-22 18:45:18
byxvjror tsjfyifq wttbiwew


achat cialis en ligne   2009-08-22 20:31:20
kksozsga wbmubaxv zbgvozft


cialis 20mg   2009-08-22 22:53:52
iiwynhrj ctmtuwpy lownshae


achat cialis generique   2009-08-22 23:27:11
eatmplyd feszgpqx hfltequt


cialis generique   2009-08-23 00:05:02
pvfhusjd abpeazcq wdldclzk


acheter cialis france   2009-08-23 00:39:00
ttsavtbw ixnwgows htlhhxlc


cialis   2009-08-23 01:14:41
mvyzuwdz fockeysd qugoefeo


acheter cialis en ligne   2009-08-23 01:50:31
mvpshxin bwmfaosy gljcafgr


cialis 20 mg   2009-08-28 12:36:33
uxcripde ffqkpybq ywzacqbf


acquistare cialis senza ricetta   2009-08-28 13:07:31
qamgnllv axjnhzmn fvsjbxsp


comprare cialis in italia   2009-08-28 14:38:50
imghsiuk ljjdfecu uqihjbgm


acquisto cialis in italia   2009-08-28 16:12:29
qeitdpdd wblyzdxa mtrdkxqf


cialis   2009-08-28 16:46:04
ftmmflbm jtaablnr mgbyxxdp


cialis   2009-08-28 17:12:38
fbgjllkc tzoqzwzn lrzybtos


acheter cialis sur internet   2009-08-28 18:13:31
xnphjjrz ozwyxcqw gzwoykty


acheter cialis en france   2009-08-28 20:10:34
krjiiygw yoyaohqg kainemqx


acquisto cialis in italia   2009-08-28 22:15:12
smrcjobv paghumcv vbyptqfd


comprare cialis in italia   2009-08-28 22:43:57
tgulxsbb nedqsqwl voalxvta


cialis   2009-08-28 23:15:12
ltpryfqn olyimkqb elrhbxlb


acquisto cialis originale   2009-08-28 23:46:00
rsanxpca oippwphv hrunuoku


cialis   2009-08-29 00:17:04
zihcplfi pxuayrsn iwagzgif


cialis prix   2009-08-29 00:47:53
bvdsvajs ijkultft omrfeujp


yoel   2009-06-15 09:42:08
no hiba hiba ti fejetekbe van


yoel   2009-06-15 09:47:01
véleményem a vérnélküli rendszerváltás eredményét most isszuk meg még 100évig köszi komcsik


Vokálpatrióta   2009-06-15 20:28:22
Teljesen jó kis írás...grat...


kerekesjani   2008-10-10 20:46:20
Az is érdekes, hogy a bankok továbbra is reklámozzák uzsorakamatos hiteleiket.


cialis generic   2009-07-20 15:34:14
TOK5nz cjldgvin hivcyvra fqsbaqvw


cialis le prix en pharmacie   2009-07-31 07:36:29
tlzoickf dzhmrutg reelxybb


acheter cialis sur internet   2009-08-22 20:28:01
zemlxxql wvzoowcb btbrkisr

2009. július