Nincs hibás, csak áldozat

Gajdács Emese, a Békés Megyei Hírlap újságírójának jegyzete

Tragédia. Döbbenet. Kérdések és gyász. A reggeli hír pillanatok alatt futott végig a médián, s szórta el országszerte az információit: egy fiatal nő és három kiskorú gyermeke lelte halálát egy balesetben megyénkben.

A tévéképernyőről, rádióból ránk zúduló hírek egy idő után immunissá, közönyössé tesznek. Már nem kapjuk fel a fejünket, ha halálos karambolról hallunk, de még a több áldozatot követelő merényletek, háborús tudósítások sem feszegetik tűrőképeségünk határait. Mert naponta láthatjuk a sokkoló, véres képeket, a kommunikációs eszközök (melyek minden háztartásban, sőt, már a zsebünkben is ott vannak) a legtávolabbi helyszínre is egy pillanat alatt elrepítenek.

Más a helyzet, ha közvetlen közelünkben esik meg a tragédia. Ilyenkor úgy érezzük, közünk van a történethez. Elindulnak a találgatások, azonnal választ akarunk a kérdésekre, néhányan pedig még a tanulságok levonásától sem riadnak vissza, miközben vajmi kevés konkrétumot tudnak.

Azonnal szárnyra kapnak a pletykák, a „jól informáltak” ilyenkor vannak elemükben, szórják a megalapozatlan félinformációkat, s ezzel könnyen megsérthetik a kegyeleti jogokat, sebeket ejthetnek a hozzátartozók amúgy is felzaklatott lelkén. Nem értem azokat sem, akik azonnal a HIBÁST keresik, vétkest akarnak látni, akit okolhatunk, akire haragudhatunk. Ilyen helyzetekben, úgy vélem, ez a legrosszabb reakció. Hagyjunk időt felocsúdni az első döbbenetből, csendben emlékezzünk az ismeretlen áldozatokra, majd várjuk meg a szakértők véleményét, s csak azután vonjunk le következtetéseket. Akár magunk számára is.