Tizenkilenc látogatónak köszönt vissza a korábban elfogyasztott ebéd vagy ájult el a félelemtől az angliai Warwick-kastélyban tett látogatása során – adta hírül a távirati iroda nyomán több magyar lap is. A turisták a középkort idéző, a jelek szerint a kelleténél hitelesebbre sikerült kiállításon valósággal rosszul lettek a várbörtönben látottaktól.

A Warwick-kastély munkatársai készek „visszavenni” a várbörtön látványosságaiból, miután az első hónapban 19 látogató rosszul lett. A múzeum megnyitása óta eltelt egy hónap alatt tizenöten elájultak, négy másik látogató – valószínűleg – a félelemtől hányt.

A középkori várbörtön látogatóit hamis vér és a kínpadon az áldozatok életnagyságú figurái fogadják. A tárlatvezetők pedig bemutatják, hogyan tépték ki a foglyok nyelvét – adta hírül a The Daily Telegraph online kiadásában.

Sue Kemp, a Warwick-kastély múzeumigazgatója azt mondta, a kiállítás nem a nyúlszívűeknek vagy a gyenge idegzetűeknek való. De ha további rosszullétek történnek, a várbörtönben vissza kell fogni a látványosságot. A várbörtön szórólapja egyébként nem rejti véka alá, mire készülhetnek az érdeklődők, hiszen már előre oszló hullákat, zsolozsmázó szerzeteseket, kínzóeszközöket és kivégzést ígér.

A hír kapcsán eljátszottunk a gondolattal, itthon mivel lehetne – az előbbi példához hasonlóan – sokkolni a népet, melynek gyomra ilyen-olyan történelmi okokból valószínűleg lényegesen edzettebb a britekénél.

A múlt középkori emlékeiből persze kis hazánkban sincs hiány, ám olyanról még nemigen hallottunk, hogy mondjuk az egri kazamatákból ájultan szédelegtek volna ki az iskolai csoportok, gyomorforgató élményekkel sokkal inkább a közelmúlt és a jelenkor történései szolgálnak.

Mazohista turisták kedvelt célállomásai lehetnének például a Zuschlag-per kecskeméti etapjai, melyektől – már csak a sajtóból értesülve is – sokunknak felfordul a gyomra. Nem kevésbé hányingerkeltő program volna egy-egy autópálya- vagy hídépítés bejárása, az összköltség kialakulásának ismertetőjével, s az alvállalkozók élménybeszámolójával teljessé téve. Minden bizonnyal kedvelt célpont volna a 4-es metró tervezett útvonalának bejárása is, ahol szintén tételesen ismertetnék, hogy mi mennyibe kerül, valamint egész estés levezetésként felsorolnák, miként módosultak a majdani átadás tervezett időpontjai az elmúlt években.

Ha már a fővárosba, s a földfelszín alá érkezett a túra, néhány percet és öklendezést mindenképpen megérne egy, a budapesti aluljárókban tett séta is. A gusztustalan környezet, a koldusok és a helyenként őket szervezett formában működtető koldusmaffia idilli szimbiózisa valódi csemege lehet az érdeklődőknek. A helyszínek között mindenképpen érdemes taxival utazgatni (ha lehet, külföldinek álcázva magunkat), hiszen egy-két ájulást az ő történetük is megér. A Kossuth tér, s a Parlament aztán tényleg csak erős gyomrúaknak és idegzetűeknek való, bár a nyári szezon nekik nem nagyon kedvez, a horrorfigurák ilyenkor ugyanis jól megérdemelt pihenőjüket töltik, melyre az egész éves rémisztgetéssel, gusztustalan csatározásaikkal és gyomorforgató húzásaik kivitelezésével szolgáltak rá.

Hogy túránkat vidéken folytassuk, mi is lehetne stílszerűbb program, mint egy kellemes kis vonatozás a MÁV-val. A bátrabbak a jegyváltásnál ismét kiadhatják magukat külföldinek, majd az elviselhetetlen hőségben, egymás izzadtságában lubickolva dörzsölhetik le testükkel a nem ritkán több évtizedes mocskot a fülkék faláról, ablakairól, miközben a kalauztól megpróbálnak mondjuk németül információt kérni. A vonatozás végén a célállomás várótermében egy padon – ha a hajléktalan lesz olyan kedves, és oda enged – mindenképpen érdemes elfogyasztani egy helyi büfében öt-hatszáz forintért vásárolt, jelképes töltelékkel gazdagított szendvicset.

Vidéki programunkat sok mindennel kezdhetnénk, de a legfelkapottabb produkció mindenképpen a kora reggeli posta látványa lehet a segélyosztás napján. Amikor a pénzt hozó postásra várakozó, az uzsorások elől ide menekülő szerencsétlen nyomorultak, a korai órán már illuminált állapotban lévő rászorulók, s a többmilliós verdákkal érkező, csuklónyi vastagságú fukszokkal és menő börtöntetkókkal ékesített segélyezettek semmihez sem fogható összhatását két-hároméves LL Junior-nóták és kósza kurvaanyázások színesítik, az ember tényleg újra megrághatja, amit korábban elfogyasztott.

Ha még mindig nem volna elég a jóból, érdemes letelepedni egy munkaügyi központ közelében, nézelődni, s a programot kiegészítendő, átolvasgatni az átlagbérekről, az adóterhekről, a megszűnő munkahelyekről, a bedőlt hitelekről és például a szociális juttatásokról szóló legfrissebb statisztikákat. Ha ezekkel mind megvannak, véletlenszerűen szólítsanak le az utcán embereket, és érdeklődjenek tőlük arról, mit gondolnak az üzemanyagárak alakulásáról, mennyi hitelük van, gázzal fűtenek-e, mennek-e nyaralni vagy épp mennyire elégedettek a közbiztonsággal.

Az ötletek sora – sajnos – kifogyhatatlan, s meglehet, a leggusztustalanabb dolgokat talán nem is említettük. Ki-ki nyugodtan elmélázhat, mi is az, ami leginkább irritálja a mai Magyarországon, s mi az, amitől valóban hányni támad kedve. Valószínűleg igen kevesen lesznek azok, akiknek mondjuk egy, a gyulai várban tett kirándulás ugrana be elsőre…