Retro 89: Városavató Mezőberényben

1989. március 21., keddAz idén várossá nyilvánított öt békési település közül elsőként kedden Mezőberényben rendeztek városavató ünnepséget. A kisváros művelődési központjában Medgyessy Péter, miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Méltatta az alföldi parasztpolgárság kultúrateremtő erejét, a berényi magyarok, németek, szlovákok évszázados városias igényességét.

Mezőberény neve először egy 1347-ben kelt oklevélben fordul elő „Beren” alakban. A középkorban a gyulai váruradalom része, a 16. század elején több nemesi megyegyűlést tartanak a faluban, amely 1596-ban a török pusztítás nyomán elnéptelenedett. A magyar falu helyén 1723-tól szervezett telepítés eredményeként három-nemzetiségű település születik. A Tótvég, a Magyarvég és a Németgát városrésznevek a közelmúltig őrizték a település nemzetiségi megoszlásának emlékét. Szlovákul még ma is kétezren, németül pedig ezren értenek Mezőberényben. A 19. században mezővárosi fejlődésnek indult a település, itt nyílt meg 1802-ben Békés megye első középiskolája, s számottevő könnyüipar teremtődött a településen. Berény az 1872-ben kapott vásártartási jogra alapozva évtizedekig városnak címezte magát.

Ma tíz jelentősebb ipari, két mezőgazdasági üzem ad kenyeret a mezőberényieknek, és fejlett a település kereskedelmi hálózata is. Mezőberény a Békéscsaba, Gyula, Békés alkotta városegyütteshez kapcsolódó település, tizenkétezer ember otthona.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Békési települések a nemzetközi távhívó hálózatban

1989. március 17., péntekBékéscsabát és a góckörzetéhez tartozó tizenkilenc 66-os körzetszámú települést pénteken 15 órakor bekapcsolták a nemzetközi távhívó hálózatba.

Ettől az időponttól az előfizetők közvetlen tárcsázással hívhatják a nemzetközi távhívásba bekapcsolt országok előfizetőit.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Magyar-Amerikai Baráti Társaság Békéscsabán

1989. március 15., szerdaA Békés Megyei Bíróság jóváhagyta a békéscsabai Magyar-Amerikai Baráti Társaság megalapítását, amely legfőbb céljának a két nép barátságának az ápolását, a két ország kulturális kapcsolatának az elmélyítését tekinti.

Az Egyesül Államok budapesti nagykövetségének tudomása szerint Európa keleti felében ez az első amerikai baráti társaság.

Elsősorban kulturális jellegű rendezvényeket – filmvetítéseket, irodalmi esteket – terveznek. Feladatuknak tekintik az ENSZ alapokmány, a helsinki záróokmány és a bécsi utótalálkozón elfogadott dokumentumok szellemiségének terjesztését.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Az aradi vértanúk emléktáblái

1989. március 12., vasárnapA Köröstáj Baráti Kör kezdeményezésére március 15-én Gyulán emléktáblát helyeznek el azoknak a házaknak a falán, amelyekben 1849 augusztusában laktak a később Aradon kivégzett tábornokok. A tizenhárom aradi vértanú közül kilencet Gyulán fegyvereztek le, s adtak át az osztrák hatóságoknak az oroszok.

A kilenc tábornok – Világost követően – 1849 augusztusában néhány napot a gyulai polgárházakban, illetve a várban töltött. E házak, s a vár falán helyezik most el a carrarai márványból készült emléktáblákat a gyulaiak. Knézich Károly, Török Ignác, Nagysándor József, Aulich Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Kiss Ernő és Lázár Vilmos emléktáblája polgárház falára, Damjanich János és Lahner György márványtáblája a téglavár falára kerül. Minya Gábor békési kőfaragó mester hazafias lelkesedésből ingyen készítette el a 60-szor 40 centiméteres márványtáblákat. A Köröstáj Baráti Kör, valamint a különböző gyulai szervezetek képviselői március 15-én történelmi emléksétán avatják fel a vértanúkat idéző márványtáblákat.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Küldöttközgyűlés Békéscsabán – továbbra is Annus Vince az ügyvezető elnök

1989. március 11., szombat - Szombaton tartotta beszámoló küldöttközgyűlését a Békéscsabai Előre Spartacus SC: a több mint ezer sportoló és pártoló tag képviseletében 169 küldött, illetve meghivott előtt adtak számot az elműlt négy esztendő tevékenységéről.

Fodor Géza társadalmi elnökhelyettes bevezetőjében arról beszélt, hogy az egyesület 77 éves történetében sok nehéz időszakot ért meg, így bízhat abban, hogy most is úrrá lesznek a gondokon, még akkor is, ha a bundabotrány időnként elhomályosítja az utóbbi évek kiemelkedő sikereit. Sümeghy Csaba, az egyesület másik társadalmi elnökhelyettese részletes elemzést adott a 10 szakosztály munkájáról. Mindenekelőtt dicsérte a labdarúgókat, a tornászokat, az atlétákat, a súlyemelőket és a kézilabdázókat, ezek a szakosztályok a nemzetközi porondon is értek el számottevő eredményeket. Bökfi János súlyemelő személyében pedig olimpiai negyedik helyezettel is dicsekedhetnek. Jelentős előrelépés történt az utóbbi időben az úszóknál is. Azt is elmondta, hogy az elmúlt néhány hónap kedvezőtlen eseményeinek megítélése végső soron a vesztegetési ügyben eljáró szervekre tartozik, de ettől nem vonatkoztatható el: a jövőbeni vezetésnek mindenképpen az eddiginél nehezebb anyagi feltételekkel kell számolnia. Reményének adott hangot, hogy a sportot szeretők és támogatók az Előre Spartacus mellé állnak.

Módosították a klub alapszabályát is, amelynek érdekes részlete volt, hogy szavazással elfogadták: ezentúl ne az elnökség válassza meg tagjai közül az ügyvezető elnököt, hanem ebben a kérdésben is a közgyűlés döntsön. Csaknem ötórás tanácskozás után a 122 szavazó közül 1 tartózkodással, 101 szavazattal Annus Vincének továbbra is bizalmat szavaztak az ügyvezető elnöki poszton. Ez azért érdekes, mert ellene még nem fejeződött be a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bundaüggyel kapcsolatban indított vizsgálata. Csaknem egyhangú szavazással választották meg a januárban lemondott Araczki János helyére társadalmi elnöknek Medovarszki Jánost, a helyi sportkollégium igazgatóját, aki a hatvanas években hatszor nyert magasugrásban országos bajnoki címet és Universiadén is végzett dobogón.

Az is a közgyüléssel kapcsolatos hir, hogy a közelmúltban a Békés Megyei Tanács a tavalyihoz hasonlóan 24 millió forintos támogatást biztositott az egyesület idei költségvetéséhez.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Nem volt munkabeszüntetés Gyomaendrődön – csak az igazgató nem vette fel a munkát

1989. március 6., hétfő - Hétfőn reggel hat órakor kellett volna felvennie a munkát – szabadsága leteltével – Lakatos Gyulának, a Kner Nyomda gyomaendrődi üzeme igazgatójának, akit a Gyulai Munkaügyi Bíróság január közepén hozott, immár jogerős ítéletével helyezett vissza nyomdaigazgatói tisztébe.

A nyomda dolgozói Lakatos Gyula visszatérése esetére munkabeszüntetést helyeztek kilátásba – mint ismeretes, tavaly augusztus végén (a munkaügyi bíróság első döntése után) Lakatos Gyulát egy alkalommal már munkabeszüntetéssel távolítottak el az üzemből beosztottjai. E követelésüknek a dolgozók a nyomda vezérigazgatójának, Háromszéki Pálnak, továbbá a Gutenberg Szakszervezeti Szakmai Szövetség ügyvezető titkárságának címzett levelükben is nyomatékot adtak. A múlt héten lefolytatott tárgyalások nem vezettek eredményre.

Hétfőn a dolgozók hét órakor megkezdték a munkát, de Lakatos Gyula nem jelent meg sem a gyomaendrődi üzemben, sem a vállalat békéscsabai központjában. A vezérigazgató viszont kapott egy ajánlott levelet, amelyben Lakatos Gyula közli, hogy tekintettel egészségügyi állapotára, orvosi felügyelet alá került. A levél tartalmát rögtönzött sajtótájékoztatón jelentették be, a sajtótájékoztatón a nyomda szakszervezeti főbizalmija, Szerető Endre elmondta, hogy a dolgozók álláspontja változatlan: Lakatos Gyula bármikori visszatérése ellen munkabeszüntetéssel tiltakoznak.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Megölte héthónapos gyermekét

1989. március 6., hétfőMárcius 3-án a déli órákban mezőberényi lakásán több késszúrással megölte héthónapos gyermekét L. Mária.

A gyermekgondozási segélyen lévő 23 éves anya ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, de csak könnyebb sérülést szenvedett. A sikoltozásra odasiető szomszédját – H. Kalatin 23 éves mezőberényi lakost – is megszúrta, aki ugyancsak könnyebb sérülést szenvedett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatás mellett, emberölés büntette miatt folytatja az eljárást L. Mária ellen.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Gigant pulykák Orosházáról

1989. március 5. - Külföldön is jól értékesíthető, nagy testű angol „gigant” pulyka tenyésztésére rendezkedett be az orosházi Dózsa Termelőszövetkezet, s az idén 60 ezer gigantot szállít az Orosházi és a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalatnak.

E különleges pulykák tojói 18 hetes korukra elérik a 8,5 kilogrammos vágósúlyt, a kakasokat 22-24 hetes korukban vágják, de akkor már 16 kiló az átlagsúlyuk. Az utóbbiak között nem ritka a 25 kilós példány sem. Az orosházi szövetkezet egy elavult sertéstelepet alakított át pulykanevelővé, és saját keverőüzemében készíti a takarmányt. A beruházási költség a számításaik szerint viszonylag hamar megtérül, mivel jelenleg a pulykatartás nyereségessége jobb bármelyik baromfifajtáénál.

(Forrás: MTI)

Retro 89: Bombariadó az Orient-expresszen

1989. február 28., keddA Békéscsabai Rendőrkapitányság ügyeletén kedden reggel 6.10 perckor telefonon jelentkezett egy állampolgár és bejelentette, hogy Mezőberényből együtt utazott a Békéscsaba felé menetrend szerint közlekedő személyvonaton egy általa látásból ismert, szőke, punk frizurás, fülbevalót viselő fiatalemberrel, aki utazás közben bizalmasan közölte vele, hogy bombát helyezett el a bukaresti expressz-vonaton, s az fel is fog robbanni. A bejelentő elmondása szerint a fiatalember tettének okáról bővebben nem nyilatkozott, de a körülöttük ülők is hallhattak a robbantásról.

A rendőrség a szükséges intézkedéseket azonnal megtette és a MÁV segítségével 6.56 perckor Nagylaposon leállították a Budapest felé tartó Orient-Expresszt. Az utasokat leszállították, majd, miután bizonyosságot nyert, hogy a bombariadó vaklárma volt, a vonat 8.45 perckor folytatta útját. Eközben Békéscsabán, az utcán, személyleírás alapján a rendőrség elfogta Kiss Attila István 20 éves foglalkozásnélküli géplakatost, tatabányai lakost.

A fiatalember előállítását követően elismerte, hogy a bejelentő tőle hallotta az általa elmondottakat, de hozzátette, hogy csak viccből találta ki az egészet. Édesanyját jött meglátogatni Békéscsabára és munkát is keresett. Elmondása szerint Tatabányán többször állt ideggondozói kezelés alatt. A rendőrség közérdekű üzem működésének megzavarása bűntette miatt őrizetbe vette és eljárást indított Kiss Attila István ellen.

(Forrás: MTI)