Visszatérő iskolai rémálmaim egyike, amikor szégyenszemre a táblához szólítottak és (szép)írásommal borzasztották el az osztályt. Ugyanez volt a helyzet a füzeteimmel, dolgozataimmal is: tulajdonképpen ez egy ötös lenne, de hát a külalak… - szánakozott a tanító/tanár néni/bácsi/asszony/úr, majd beírt jobb esetben egy négyest, rosszabb esetben egy hármast.
Így hát kaptam az alkalmon, amikor először, még a számítógép előtti korszakban lehetőségem nyílt megtanulni tíz ujjal gépelni, majd nem csoda, hogy izgatottan pötyögtem be az első karaktereket húsz évvel ezelőtt az XT-s komputer mai szemmel rendkívül primitív szövegszerkesztőjébe.
Természetesen a toll-papírról leszokni azóta sem sikerült teljes mértékben (bár jegyzetelésre egyre inkább okostelefont használok és barátkozom a tabletekkel is), saját feljegyzéseim kizárólag nekem szólnak és lehetőség szerint két-három napig szavatosak, mert később én sem tudom elolvasni.
Manapság a társadalom egyik fele azon kesereg, hogy a társadalom másik fele (főként a gyerekek) elfelejtik a kézírást, hiszen már egészen kis korban billentyűzeten, mobilos klaviatúrán fogalmazzák meg apróbb üzeneteiket vagy éppen nagyobb szabású gondolataikat.
Ha felelős szülőként, a magyar kultúra jövője iránt elkötelezett értelmiségiként tekintek a folyamatra, én is a tömeggel hümmögök, azonban ha eszembe jut az egykori frusztált kisfiú, majd félszeg, szégyenpadra állított tinédzser, akkor elfogadom az új idők szavát. Nem hinném ugyanis, hogy bárki kevesebb lenne azzal, hogy nem ír gyöngybetűket a füzetbe, helyette viszont magabiztosan eligazodik egy billentyűzeten vagy urambocsá’ egy mobilos vagy tabletes qwerty-felületen.
A lényeg a huszadik és a huszonegyedik században is az írás tartalma. Gyöngybetűkkel, illatos papírra is leírhatók ugyanis a legalattomosabb, ordas eszmék, bántó sorok, mint ahogy számítógépen/táblagépen is születhetnek zseniális alkotások.
Belehalt a maszturbálásba egy 16 éves fiú Brazíliában. A tini egyetlen éjszaka alatt negyvenszer nyúlt magához.
Édesanyja találta meg holtan az ágyában fekve 16 éves fiát, aki végkimerülésig maszturbált egész éjszaka – írja a Daily Chilli nyomán a Bors Online. Bár az édesanyja tudott fiának beteges szexmániájáról, és feltett szándéka volt, hogy fiát elvigye orvoshoz, de sajnos elkésett.
Állítólag egyetlen éjszaka alatt negyvenszer végzett önkielégítést, osztálytársai szerint bármilyen korú és kinézetű nőre rágerjedt, a szobája pedig tömve volt erotikus magazinokkal, számítógépe pedig pornófilmekkel. Az is előfordult, hogy barátait megkérte, nézzék az interneten, hogyan elégíti ki magát.
Vendégbloggerünk, László Erzsébet, a Békés Megyei Hírlap szerkesztője az Alaptörvény Asztaláról ír.
Mindig tudtuk, hogy eljő egyszer a te időd is, mélyen tisztelt Asztal! Íme, legalább egy napja te vagy a hivatal legfontosabb bútordarabja. Mostanra biztosan leporoltak gondos kezek, megkocogtatták a lábaidat, nem bicsaklik-e valamelyik, nem billegsz-e, mert ez a te pozíciódban már végzetes hiba lenne!
Ünnepi díszbe öltöztettek! Törhetetlen üveggel lefedtek — ha nem, hibáztak gondozóid —, rád helyezték az alaptörvényt (szentesítette az emberek embere), a huszonnyolcadik oldalán kihajtva, nemzetiszín zsinórral a közepén, mely szépen eltakarja a tűzőkapcsokat, gátat szabva a félreértéseknek, hogy ez nem valamiféle panaszkönyv. A másik zsinór végén toll, szinte felajánlkozik a látogatónak, hogy igényelje a könyvek könyvét, akár a házelnök kézjegyével. Elfér még egy asztaldísz, úgy, mint valaha Lenin mini mellszobra, lehet, rajtad is nehezedett ilyen egykor. Fölötted, a falon tábla felirattal, nagybetűkkel: AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA. Megint a régi időkből hozom, akkor a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” címűt kellett kötelezően kirakni, talán még megvan a szög helye, ha a festőmunkások hanyagul dolgoztak.
Mondhatod, nem ízléses letűnt korokból példákat hozni. Bevallom, gyermekként nem zavartak a világi szakrális tárgyak, ahogy felrémlik, senki ügyet nem vetett rájuk. Most sem zavarnának a mai világi szakrális darabok, de félek, megsértenélek. Neked azért titkon megsúgom, gyerekfejjel sokkal könnyebb volt feltűnés nélkül elslisszolni Lenin mellett.
Ma kicsit fáj, hogy még mindig gyereknek akarnak nézni.
Egy orosz turista készítette az alábbi videót, melyről csak később derült ki, hogy nem akárki szexel egy kastélyrom csúcsán: egy belga kisváros polgármestere - írja a Manna.ro nyomán az Index. A felvételt a készítője egy pornóoldalon publikálta, majd idővel Belgium 15. legnagyobb városa, Aalst lakói is felfedezték, hogy a hölgy nem más, mint polgármester asszonyuk, Ilse Uyttersprot.
Az Index bulvárprojektje, a Velvet.hu összeállította a magyar pop legsokkolóbb alkotásait, melyben két Békés megyei vonatkozást is felfedeztünk.
Uhrin Benedek egy évtizede igazi mém volt, az akkor még Pest megyében, jelenleg Gyomaendrődön élő nyugdíjas virágkertészt ugyanis az internet tette naggyá, majd ejtette le jó messzire. Rebeka című dalát 2000 óta sem tudjuk elfelejteni, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a Velvet-olvasók szavazása: első helyen végzett a Minden idők legsokkolóbb magyar dala versenyen.
Fásy Zsülike annyiban kapcsolódik szűkebb hazánkhoz, hogy édesapja, Fásy Ádám valaha a helyi vendéglátóipar oszlopa volt, míg el nem ragadta a showbiznisz. A kislány a Hotel Silver című remekművel írta be magát a pop fekete történetébe.
Azért nincs okunk a szégyenre, mert nem Békés megyeiek is hülyét csináltak szűkebb hazájukból: ott van mindjárt Fluor Tomi, akinek Mizuja 2011 “slágere”, vagy éppen Kiszel Tünde Nézem, érzem című opusza, de felfedezhetjük a negatív listán Cicciolinát (Boa Oboa), illetve olyan előadók, mint Zsófi, Baby Lady, vagy éppen Speak és Madam X-otic.
A Békés Megyei Hírlap holnapi diákrovatában jelenik meg az alábbi cikk, mely ezért érdekes, mert egy viszonylag egzotikus, részben már lecsengett ifjúsági szubkultúrát mutat be.
Az emo zene, stílus és életfelfogás. Vannak akiket csak a külsőségei vonzzanak, divatból hordják a feltupírozott fekete frizurát, mások azonban az emót önkifejezésnek tartják.
A kívülállók leginkább a külsejük alapján alakítják ki a véleményüket az emókról. Lássuk, mi az, amit ruhában, sminken, hajviseletben, kiegészítőkben és színekben, továbbá motívumokban kedvelnek e stílus követői! Általában fekete, rózsaszín és a harsány színű kapucnis felsőt, csőnadrágot, tornacsukát, deszkás cipőt, dupla (kockás, szegecses) övet, ujjatlan kesztyűt hordanak. A halálfej, csillag, gyémánt, szívek, kockás, illetve csíkos a kedvelt motívumuk. Nincs mindenkinek feltupírozott fekete haja, némelyiknek barna, szőke vagy színes, de kötelező a bal szemet eltakaró állig leérő frufru és a piercing. Az extrémnek tartott külsőnek több oka lehet. Van, aki azért ragaszkodik hozzá, mert ez jön be neki. Más a világról alkotott véleményét mondja el vele. S vannak, akiknek a lelkét, egyéniségét tükrözi ez az öltözködés.
A célunk az volt, hogy tisztábban lássuk a dolgokat. Mindehhez egy Békésben élő emót hívtunk segítségül.
Brandt Ferenctől először azt kérdeztük, miért van az, hogy az emóról elsőként a vagdosás, a depresszió jut az emberek eszébe.
— Ők a pózerek, akik rossz hírét keltik az emónak. 11-13 évesek, felszínesen megsértik a bőrüket és látványosan szenvednek. Feltűnési viszketegségből, divatból teszik. Az érdeklődésük pár hónapig tart és utána más stílusra váltanak.
Jellemzően nem depressziósok, csak hajlamosak elgondolkozni bizonyos dolgokon és ez hatással van a hangulatukra. Másnak is lehet rossz, depressziós napja nem csak nekik.
— Mióta vagy emo?
— Mindenféle stílust próbáltam, de ebben találtam meg önmagam. Nekem önkifejezést jelent, feltűnést, polgárpukkasztást és persze megbotránkoztatást. Négy éve vallom magam emo sceene-nek ami az emo egyik válfaja. Divatstílus. Nem kapcsolódik fix zenei irányzathoz. Létezik poss emo, hard emo, half emo, saucy, ezek mind a lelki világtól függenek.
— Az emók tényleg érzelmesebbek az átlagnál?
— Az elnevezés valóban az angol emotional (érzelmes) szóból ered, de nem fakadunk sírva mindenen.
— Csak emo barátaid vannak?
— Szeretek új ismertségeket kötni, és nem csak emókkal. Teljesen vegyes a baráti köröm és minden társaságban feltalálom magam, ha ott elfogadnak.
— Milyen emo előadókat szeretsz?
— AFI, Bring me to horizon, Paramore, Fall Out Boy és az Anti Fitness Club, hogy magyart is említsek. A téma sok esetben szomorúság, számkivetettség, csalódás, szerelem, halál és a világ helyzete… de nem világfájdalom. A zenei stílusom is inkább hangulathoz kötődik. Az átlagemberekhez hasonlóan más stílust is szívesen hallgatok.
— Furcsábbnál furcsább nevekkel találkozhatunk: Kiki Kannibal, Audrey Kitching, Courtney Catastrophyc, Melinda Malignant, AlyNor NeurotoXic, Erica Evermore, DecayeD rose, Kat Raptor Vanity, Alex ViOolence. Kis túlzással az egész periódusos rendszert fel lehetne sorolni. Tudnád folytatni?
— Természetesen: Screamboy (sikoltó fiú). Minden emosztár álnevet használ.
— Sokan megjegyzést tesznek rád. Nem zavar?
— Nagyon jól bírom a kritikát már fel sem veszem és igen hamar túlteszem rajta magam. Nem értem, hogy miért kell mást lenézni azért, mert máshogy néz ki, mint az átlag. Remélem, egyszer ez megszűnik, az emberek túllépnek a külsőségeken, és nem bántanak minket. Mi is emberek vagyunk, pont mint a punkok vagy a rockerek.
Lovász Balázs, Harruckern János Közoktatási intézmény, Gyula
Én a Dunántúlon, Siófokon születtem, Balatonlellén töltöttem gyermek- és
ifjúkoromat, majd Bonyhádra költöztem feleségemmel, s itt élünk 3
gyermekünkkel 1986 óta. Édesanyám és az ő ágán valamikori nagyszüleim
Békésiek, s a már nem élő édesapám és rokonsága Mezőberényben élte, éli
életét. Mindig szerettem, szerettünk az Alföldre utazni, gyerekként,
tiniként, férjként és apaként. A gyerekeim és feleségem szintén szerette az
ott élő embereket, a nyugalmat, a köszönni tudást, az emberséget, a
segítőkészséget és még sok minden mást, amely már a régebbi időkben is
kevésbé jellemezte valamiért a Duna nyugati oldalán élőket. Írom mindezt
annak ellenére, hogy itt sem voltak rosszak az emberek, de valahogy az
Alföldön, a Viharsarokban élők melegsége, igazi barátságossága, az “odaadom
az utolsó szelet kenyerem is neked” viselkedése mindig nagy szeretetet
váltott ki belőlünk az ott élőkkel szemben.
Keresztapám 16 éve, nagymamám 8 éve fekszik végső nyughelyén abban a
temetőben Békésen, amely a Doboz felé vivő úton található.
Most Pünkösdkor édesanyámat vittük Békésre egy kis rokonlátogatásra s az
ilyenkor szokásos temető járásra, hiszen édesanyja temetése óta ő sem volt
arra , mivel beteg apukámat ápolta hosszú éveken át. A városban élő
lánytestvére, keresztanyám, izgatottan várt minket, s előre beszerezte a
szokásos temetői kellékeket, a koszorúkat, virágokat.
Szombaton délelőtt meglátogattuk eltávozott szeretteinket, s elhelyeztük
sírjukon virágcsokrainkat, koszorúinkat, gyertyáinkat.
Az egyik fán egy papírlapra írt érdekességet olvastunk:
A virág a miénk,
az élet a tietek,
a virágot rólunk
el ne vigyétek!
Másnap délelőtt mindent megértettünk, hiszen a csokrok eltűntek, a gyertyák
tartóstól “csonkig égtek”.
Úgy látszik, a koszorúkat, nem bírta “elfújni a szél”.
Nálunk is lopnak mindent, de valahogy furcsa volt ezt megélni ott, ahol
élveztük az emberek szeretetét és a levél elején említett sok pozitívumot.
Most nem szeretném ecsetelni 78 éves édesanyám és húga lelkiállapotát azok
után -akkor és most -, hogy szembesültek a semmivel.
De majd elmúlik a fájdalom, a csodálkozás, mint ahogy elmúlik az általunk
érzett rácsodálkozás az ott élő emberekre, akik már ott is kevésbé tudnak
köszönni egymásnak, ritkán kérdezik meg valódi érdeklődéssel egymástól a
szokásos hogy vagyot, hiszen szerencsére őket is elérte Európa minden szép
és rossz oldala.
Tudom, hogy nem kell általánosítani, hiszen az emberek nagy többsége
becsületes, keményen megdolgozik a napi betevőért, s velük is megtörténnek
ilyesmik otthon és a Dunántúlon is, de ez nem mentség az ilyesmire.
Nagyon nagy kár, hogy ezek a rohadékok, a fémváza begyűjtők, a temetőkből
lopó szemétládák még élnek és szaporodnak!
A temető bekerítetlen, s ezáltal - gondolom -, az összes szerv tehetetlen.
Egész életem és karrierem arra tettem fel, hogy egy dagesztáni klub színeiben rúghassam a bőrt — látom magam előtt, ahogy Dzsudzsák Balázs a bemutató után szó szerint magára ölti az FK Anzsi Mahacskala sárga-fekete mezét, arcán széles mosoly közepette. Ez azonban nem álom és nem képzelgés, már ha igazzá válik a Nemzeti Sport Online és az orosz Szport Ekszpressz értesülése, miszerint remek hollandiai idénye után elmegy a kaukázusi vidékre. Levezetni.
Arról a 37-szeres magyar válogatott szélsőről van szó, aki korábban azt nyilatkozta, hogy leginkább egy spanyol vagy olasz egyesületben focizna, nem választaná a pénzt. Azonban csak úgy kattoghattak a szemében a dollárok — mint a meséből ismerős kacsa, Dagobert McCsip esetében —, amikor meghallotta, hogy milyen összegek ütik a markát, ha a kietlen orosz vidékre igazol. Még az edzéseket is inkább Moszkvába viszik, olyan veszélyes a környék — elég csak a grúzok közelségét említeni —, a meccsekre utaznak csak oda, repülővel.
Jól döntött-e vagy sem, kérdés, az orosz labdarúgás minőségéről megoszlanak a vélemények, de egy biztos: még nem erősebb egyetlen egyesülete sem, mint azok, ahová Dzsudzsák Balázst hívták. Ám szerintem nem létezik olyan, aki ne gondolkodott volna el azon összegek hallatán, mint amiket neki ígértek. Milliárdokról szóltak a hírek.
Azonban vannak olyanok is, akik tudnak nemet mondani, valóban a labdarúgásnak élni. Lehet, hogy Dzsudzsák Balázs már most gondol arra, mi lesz a focista évei után. Akkor is meg kell élni. Lehet azonban, hogy csak a magyar Britney Spiersnek tartott Zimány Lindára költené a vagyonokat, kell még egy plasztika. Hogy ne csak a pályán, hanem otthon is legyen egy szép nagy labda.
