2012. február
A marhavásár és a közmunka
2012. 02. 1.Kovács Erika újságíró friss jegyzete reméljük, nem csak bennünket gondolkodtatott el.
A férfi fémmegmunkálással foglalkozó szakember. Évek óta nem talál munkát. Egyedül él, kapaszkodna a közmunkába. Annak az összege legalább nem annyi, mint a segélyé. Nem ölbe tett kézzel várja a „behívóját”, kispénzű időseknél dolgozik a ház körül, amit az öregek már nem tudnak megcsinálni. Annyi [...]
Szathmáry Niki visszaigazolta, hogy ismer…
2012. 01. 17.Első látásra meghökkentő, de alapvetően jó ötlet az országos, sőt nemzetközi hírnevet szerzett gyulai gyermekgyilkosság közösségi médiás megjelenítése. Nyilvánvalóan Szathmáry anyuka nem vágja a Facebook lehetőségeit, szabályait, így nem oldalt hozott létre, esetleg csoportot, hanem sima profilt.
A mama a Beolnak azt mondta tegnap, hogy bízik benne, talán ezen a csatornán sikerrel járhat. Ki tudja, ha [...]
A dohányos is ember
2012. 01. 8.Szögezzük le a legelején: a dohányzás káros az egészségre, továbbá nagyon helyes, hogy a nemdohányzók védelmében szigorú rendelkezéseket hoznak. Mi több, józan ember még azzal is egyetért, hogy a dohánybizniszre ráteszi a kezét az állam, így ugyanis minimalizálja a “bűnbe esés” esélyét, továbbá kontrollálni tudja a rendszert, hiszen e területen is rengeteg visszaélés tapasztalható.Ám az [...]
Lilára rúgott ellenfelek
2011. 12. 7.Licska Balázs újságíró (Békés Megyei Hírlap, Beol.hu) gondolatai a Fradi-Békéscsaba botrányról
Hiába verte ki a Ferencvárost a Magyar Kupában a Békéscsaba 1912 Előre SE, a bravúrról és esetleg a viharsarki labdarúgás feltámadásáról csak kevesen beszélnek. Balogh Miklósról viszont már inkább: a védekező középpályás csúnyán összecsúszott a zöld-fehér Martin Kleinnel, akit később véresen kellett levinni az Üllői [...]
Világvége elnapolva
2011. 11. 13.Ötven perc múlva déli tizenkettő — nézegettük többen az óránkat pénteken. Kíváncsian vártuk, mi történik 11. 11. hó 11-én 11 óra 11 perckor. Volt, akinél korábban, másnál néhány perccel később köszöntött be az újfent elmaradt apokalipszis vagy valamilyen más, misztikus történés jósolt időpontja.
Az ismert, a részben ismert és az ismeretlen történelmi idők során, s az [...]
A terror háza Battonyán
2011. 10. 18.Mindenkinek megvan a maga baja - többnyire így legyintünk, amikor tudjuk, hogy egy-egy lakótelepi lakás ajtaja, családi ház kiskapuja mögött olyan dolgok zajlanak, amik normáinkkal ellentétesek. X. veri a feleségét, Y-ék verik a gyereket, Z-ék rosszul bánnak a nagymamával.Sok esetben hajszoltságunkból eredő közönyünk, szórakozottságunk miatt nem is veszünk tudomást a szűkebb vagy tágabb környezetünkben zajló [...]
Aranyos kis törpénet
2011. 09. 29.Aprajafalva kedves kis hely, jópofa törpök lakják, akik jópofa vezetőt választottak meg nemzetük élére. Tréfi hű segítőivel, köztük Okoska törppel azóta sorra gyártja a csomagokat, egyik nagyobbat szól, mint a másik. A kormánytörpök a falu lakói jólétének megteremtésén dolgoznak - állítják, ám szavuknak a közvélemény-kutató törpök szerint egyre kevesebben hisznek. Fogy a bizalom, azt mondják: [...]
Asztalok asztala
2011. 09. 1.Vendégbloggerünk, László Erzsébet, a Békés Megyei Hírlap szerkesztője az Alaptörvény Asztaláról ír.
Mindig tudtuk, hogy eljő egyszer a te időd is, mélyen tisztelt Asztal! Íme, legalább egy napja te vagy a hivatal legfontosabb bútordarabja. Mostanra biztosan leporoltak gondos kezek, megkocogtatták a lábaidat, nem bicsaklik-e valamelyik, nem billegsz-e, mert ez a te pozíciódban már végzetes hiba lenne!
Ünnepi [...]
Nem focinak való vidék
2011. 06. 8.Egész életem és karrierem arra tettem fel, hogy egy dagesztáni klub színeiben rúghassam a bőrt — látom magam előtt, ahogy Dzsudzsák Balázs a bemutató után szó szerint magára ölti az FK Anzsi Mahacskala sárga-fekete mezét, arcán széles mosoly közepette. Ez azonban nem álom és nem képzelgés, már ha igazzá válik a Nemzeti Sport Online és [...]

![]() |
Nándusz
2011-09-03 17:30:31
|
2012. február





