A Bárka Online szerkesztője, a gyomaendrődi származású író, kritikus Darvasi Ferenc a rangos irodalmi portál, a Litera.hu vendégbloggere ezen a héten. Tegnapi posztja a megye irodalmi életét veszi górcső alá, megtudjuk – ha még nem tudtuk volna – egyebek közt, hogy mely híres irodalmi alkotásokat inspirált Békés megye, illetve mely helyszínek, személyiségek tűnnek fel Závada Pál, Kiss Ottó, Krasznahorkai László (Tarr Béla által is megfilmesített) műveiben. Sőt a sorból nem lóghat ki Jókai sem, ugyanis az Egy magyar nábob címszereplőjét a szabadkígyósi kastélyt építtető Wenckheim báróról mintázta. Ezen kívül érdekes irodalmi adalékot kapunk a pósteleki kastély történetéhez is.
És a legjobb, hogy azon kell tanakodnom, nem hagytam-e ki valakit a listából. Ha kihagytam, elnézést, mindenesetre tudok egy kiváló irodalomtörténészt, aki biztos nem fog elfeledkezni senkiről: földim, a szintén gyomai származású és a szélesebb közönség előtt főként Kosztolányi-kutatásairól ismert Bíró-Balogh Tamás elmondása szerint már jó ideje készül egy Békés megyei irodalomtörténet megírására – ha egyszer elkészül vele, az nekünk nagy boldogság lesz, ismerve Tamás aprólékosságát, mindenre kiterjedő figyelmét.
Ezeket írja egyebek közt Darvasi Ferenc, mi pedig sóváran a könyvespolc felé tekintünk: de jó lenne ismét olvasni. De nem lehet, várnak a határidős munkák meg a Google Calendar-ben, különböző színekkel tolakodó kötelezettségek. Meg az irodalmárok blogbejegyzései.



