Megjelent a Windows Phone 7

Bár alaposan bebukott a Microsoft saját telefonja, a mobilos oprendszer az első órák visszhangja alapján sikernek ígérkezik. A Windows Phone 7-re a cég hatalmas erőforrásokat mozgósított, s az első órákban eddig csupa jó kritikát találtunk.

Kérdés, hogy a redmonti óriás mobil oprendszere méltó kihívója-e az iPhone OS-nek, illetve az Androidnak, s beéri-e vajon a Nokia által erőltetett Symbiant. Idővel kiderül, addig is tanulmányozzuk, az LG telefonján hogyan néz ki a Windows Phone 7.

Egy motorbaleset margójára – olvasói levél

Orosházi olvasónk motorbalesetet szenvedett, most is betegen fekszik otthon. Most általunk kívánja megköszönni mindenkinek, aki segített, vele volt és most is szurkol a gyógyulásért.

A délután a nyár talán legutolsó szép napja volt, kellemes langyos meleg. Imádok motorozni, úgy gondoltam ezt teszem ezen az emlékezetes napon is 2010 augusztus.27-e. Megjártam Gyopárost, beértem a városba, gondoltam, kerülök még egyet, mielőtt a barátommal találkozom.

Huba utca kereszteződés. Na, itt besorolok balra, hopp piros a lámpa, fék, azután csak hatalmas csattanás. Értetlenül fekszem a betonon. Istenem, mi történt? A motor nem sokkal távolabb tőlem. Elestem – hasít belém a felismerés .De miért is? Amit én víznek gondoltam az egy hosszú sáv gázolaj.Baromira csúszik, próbálok felállni nem megy ,lenézek a jobb térdemnek lőttek, teljesen kifordult.Emberek jönnek segítenek, támogatnak van aki a motort állítja fel ami még mindig jár.

Rendőrség, mentők,tűzoltók, a szokásos csapat nyüzsög körülöttem. Kábultan állok ,velem történik ez vagy csak egy rossz álom.Nem állom, műtét, majd most lesz még egy. Lassú, fájdalmas, hónapok állnak még előttem a teljes gyógyulásig, valaki miatt aki elszórta az olajat. Persze felelős nincs. Nem célom keresni, mert teljesen reménytelen.

A segítőkész embereknek szeretnék köszönetet mondani, azoknak az ismerős és ismeretleneknek akik segítettek.A hölgynek aki a mentőt hívta, az ismerős horgásztársnak, aki támogatott, meg az ismeretlen Úrnak is. Az ismeretlen autósnak aki átjött a másik oldalról az autóval,hogy üljek le.És köszönet mindenkinek, aki szereplője volt ennek a történetnek.

Azt mondják közömbösek vagyunk, hát én nem így látom: igenis vannak önzetlen, rendes emberek, akik segítenek. Miattuk született ez az írás.

Köszönettel: Csikós József