Varga Viktor: lassan bekerülök a médiába
Varga Viktorról, a Csillag születik első középdöntőjében kiesett énekesről, kevesen tudják, hogy a zenélés mellett fest is. A Csillag születik élményei és szerelmével való szakítása nagy erejű ihlettel szolgáltak Viktor számára. Így, habár csillag nem született, megszületett első kiállítása régi és új képeiből, melyek többek között a zsűri tagjait is ábrázolják – írja a csabai énekesről a Tabu TV.
Varga Viktor kiesése után összeroppant és mély depresszióba süllyedt, ám a műsor után rengeteg szeretetet kapott rajongóitól és felkéréseket támogatóitól – írja a szájt. A Csillag születik egykori versenyzője a Tabu Tv-nek elmondta: – A kiesésem óta rengeteg szeretet kapok, akárhová megyek mindenhol felismernek. Az emberek sajnálattal tekintenek rám, hogy kiestem, és szeretettel, hogy megismertek.
Viktor így újra talpra tudott állni.
– Indulnak a felkérések,most már van egy jó stáb mögöttem, akik szervezik az életemet, a számaimat és lesz majd videoklip is hozzájuk, úgyhogy szépen bekerülök lassan a médiába – nyilatkozta.
A békéscsabai fiatalember elmondta, hogy a Csillag születik miatt, szerelmi élete is új irányt vett, hiszen szakítottak szerelmével.
– Nem akartam belerángatni abba, ami itt most zajlott körülöttem, mert nem akart annyira szerepelni a médiába - indokolta meg az elválást. A szakítás fájdalmaiból Viktor a festésbe menekült, így születhetett meg kiállítása.
Kiemelte ugyanakkor, hogy „a csajozás létszükséglet”, így valószínűleg lesznek hasonló dolgok mostanában az életében. Az énekes-festő a riporter kérdésére az egyéjszakás kalandok gondolatát sokat sejtető mosollyal utasította el.




