BAON blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Netre került a ‘95-ös sarkadi Scooter-koncert

Egy alig egyéves, ám addigi rövid fennállása során már világhírnévre szert tevő együttes érkezett 1995 májusában Sarkadra. A Scooter közel 15 évvel ezelőtti koncertjének napján több videofelvétel is készült - ezek a minap kikerültek a YouTube-ra is.

A városba érkező német csapatot fiatal rajongók várták, kisbuszukat valósággal megrohanták az autogramkérő tinédzserek - akik azóta már minden bizonnyal dolgozó családapák, s gyermekeiket nevelő édesanyák lehetnek. A majd’ 10 perces első kisfilmen az együttest köszöntő Tóth Imre polgármester is feltűnik, a zenekarral közös sajtótájékoztatót tart.

„Jó néhány számuk a techno-rajongókra úgy hat, mint valami zenei ópium, valami zenei kábítószer” - mondta másfél évtizede a Scooterről a városvezető, aki még most, ennyi idő elteltével is e minőségében üdvözölhetné a csapatot. Ahogyan ugyanis Tóth Imre regnálása töretlen azóta, bármily meglepő: a Scooter még ma is létezik, mi több, idén szeptemberben - hosszú kihagyás után - ismét Magyarországon koncerteztek.

A csapat számos tagcserén, hullámvölgyön és alkotói válságon esett át fennállása, s a sarkadi koncert óta, ám kétségtelen, hogy az ezredforduló éveinek zenei világában maradandót alkotott. 1995-ös, Békés megyei koncertjük alkalmával még csupán az And the Beat Goes On! című album számaira tombolhatott a Sweet Night diszkó közönsége, lévén más lemezük ekkor még nem volt.

Ez persze nem jelentette azt, hogy már akkor ne hangozhattak volna el ma is ismert, emlékezetes slágerek, hiszen az első album számai között volt például az Endless Summer, a Hyper Hyper, a Move Your Ass! és a Faster Harder Scooter is, melyek - nyugodtan mondhatjuk - megalapozták az elkövetkező 5-10 év klubzenéinek stílusát.

15 hozzászólás: “Netre került a ‘95-ös sarkadi Scooter-koncert”

  1. szabadi:

    Király volt!!!!!

  2. tsabeeka:

    wááá! :) nagyon nagy :)

  3. sanka:

    jó vagy pista

  4. Tammy:

    K. jó!!!! Scooter forever4

  5. anyacska:

    Én ott voltam.
    Nagyon nagy buli volt.
    Azóta sem volt és nem is lesz olyan buli Sarkadon.

  6. ”(…) magam is meghallgattam a Hyper hyper című számukat” | miafene:

    [...] Beol lelt rá a Scooter 1995-ös sarkadi fellépéséről készült csodálatos felvételekre a YouTube-on. Az [...]

  7. Adrian:

    “Legalebb mar megvan, hogy a Fásyék honnan vették a koreográfiát a Fásy Mulatóba”

  8. stefano06:

    ott voltaam

  9. atesz:

    én is ott voltam

  10. atesz:

    gyuláról én is ott voltam

  11. Egy lány 27:

    :) még a mai napig hallgatható jó zenét csinálnak, én lelkibeteg voltam tiniként, mert nem engedtek el a szüleim..:) 900ft vagy 1000 volt a belépő…:))))
    én emlékeztem erre, és nemrég szóba került, nem hittel el az ismerősöm, hogy voltak errefelé….:)

  12. Egy lány 27:

    :DDD

  13. Fonix:

    Váááá, mekkora feeling, ráadásul a Back in time és a Raving in Mexico élőben… Ezeket a mostani koncerteken már persze nem adják. Tegye fel a kezét, akinek nem jött be a régi Scooter-feeling? Erre még a rockerek is azt mondják, hogy király volt.

    Akit érdekel, hogy mi lett azóta a bandával és a stílussal:

    http://www.scootertechno.hu
    http://www.rave.hu

  14. Jan:

    A polgármesteretek hihetetlen jó arc, jó látni, hogy ilyen emberek is léteznek! Hogy tudtátok kibulizni, hogy hozzátok menjenek abban az időben?

  15. csilla:

    nagyon nagy buli volt!de ugyan úgy a brooklyn bounche és az imperió!akkor nagy szám volt ám!
    hogy hogy értük el hogy ott legyenek?mintahogy írták:a polgármester hihetetlen jó arc(ma is ő)mindent a lakosokért ember.és a disco tulajdonosa is nagy ember volt.és mai is.olyan buli azóta nem volt mint amik ott.16 voltam….régi szép idők!

Szólj hozzá