A szupermodell és Szanazug, a Tisza-parti kisváros
Ennél figyelemfelkeltőbb cím talán nem is kell, hiszen reményeink szerint minden, Békés megyében kicsit is ismerős olvasónk jól tudja, mekkora baki rejlik benne. Mit rejlik? Egyenesen égbe kiált a tévedés…
A cím, melyet az RTL Klub Fókusza keddi adásának egyik riportjából ragadtunk ki, bizony több sebből vérzik, hiszen Szanazug nem város és a legkevésbé sem Tisza-parti. Tudja ezt mindenki, aki ismeri a megyét, illetve mindenki tudhatná, aki mondjuk az egyik legnagyobb kereskedelmi csatorna fő műsoridőben leadott riportjának tartalmáért, összeállításáért, esetleg leforgatásáért felel, s veszi a fáradtságot, hogy bizonytalan információit két kattintással, körülbelül 15 másodpercnyi idő ráfordításával ellenőrizze…
A téma egyébként Békés megye első számú párizsi és New York-i „exportcikke”, a szupermodell Mihalik Enikő volt. A 22 éves békéscsabai lányt ezúttal a család szanazugi nyaralójában érték itthon, miközben „lábát a Tiszába” lógatja a Körösön ringó stégről.
A több mint ötperces összeállításból kiderült egyébként, hogy Enikő valaha „csupán” arra vágyott, hogy Békéscsabán legyen egy ruhaüzlete, melynek ő a vezetője, ám - ahogyan a narrátor fogalmaz - a kisvárosi terveket felváltotta a modellkarrier.
A riportban Mihalik Enikő beszél a kezdetekről, arról, hogy diákkorában gátlásos volt soványsága miatt, s mindig arra vágyott, hogy szépnek tartsák. Mesél pályafutása jelentősebb állomásairól is, többek között a Szex és New York forgatásáról, valamint a világhírű Pirelli-naptárról is, melyben félmeztelen pózol.







2009. 09. 9., 4:47 du.
Ez igen! Gratulálok az RTL klubnak! Látszik, hogy mennyire érdekli őket, hogy az éppen aktuális riport alany hol él…
2009. 09. 9., 4:48 du.
vagy is hogy hol forgaták a riportot…Tisza…Pfff
2009. 09. 9., 5:01 du.
Fókusz, Aktív, 10! és társaik egyszerűen nevetségesek. Az a gáz, hogy a gagyi témákon túl igénytelenek is önmagukkal szemben, ami azt jelenti, hogy nem sokra tartják a nézőt. Ezt a szanazugi története se lett volna nagy kunszt egy kicsit leellenőrizni!
2009. 09. 9., 5:47 du.
Én reggel néztem a műsort felháborodva, a párom azt mondta rosszul hallok, biztos nem Szanazugot mondtak, hanem Tiszaugot. Mondtam nézd ez Doboz!
És mindez nem volt elég, hogy tiszaparti…. A végén újra csak elmondták, hogy milyen boldogan lógatja a lábát a Tiszába….
Vicc