BAON blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Az MSZP ismerősnek jelölt

Egy héttel az EP-választás után a hírügynökségi jelentésekből kiválóan látszik, hogy a kormánypártokat akkora sokk érte, hogy képtlenebbnél képtelenebb ötletekkel rukkolnak ki. Ebből a talán Baja Ferenc ötletét a legnezebb überelni, akinek kormányzati informatikai felelősként dereng valami a social network, azaz a közösségi hálózatok sikeréből és ezt igyekszik összekapcsolni egy hipersiketelen párttal, ezért kitalálta az MSZP 2.0 fogalmát. Bár az sem kizárt, hogy a svéd Pirate Bay párt választási sikere motiválta Baja Ferencet, ugyanis a kizárólag a blogoszférában kampányoló párt jobban szerepelt az EP-választásokon, mint itthon az MDF, az SZDSZ-ről nem is beszélve.


Nagyon vicces lenne, ha pártprogram szintjére emelkedne az MSZP-s social(ista) network vízió. Például ott lenne a legizgalmasabb az átállás, ahol a választókerületi elnök rendet akar tenni a kommentelésben, mi több, maga is feljelentést tett az őt kritizálók ellen. De azért is izgalmas lenne a szocialista iWiW, mert feltárulhatna az a gazdag kapcsolati háló, amelyről eddig csak sejtések vannak: A. polgármester ismerőse B. kivitelező, közös ismerősük C. főosztályvezető és persze D. kampányfőnök, akihez a járdaépítésből megmaradt pénz, befolyik. Mindehhez egy jó kis Egymás szemében játék: Mesterházy képben van? Baja kreatív? Tóth Károlynak van ízlése? Gyurcsány kedves? Lendvai Ildikó jól néz ki?

Ha a szándék komoly és nem csak pr-fogás, akkor nagyon sok munkára van szükség - például a felzárkózásra. Elég, ha az elmúlt hetek eseményeit vesszük górcső alá: mely pártok használták hatékonyan a világhálót a kampányhoz? Az MSZP - leszámítva egy gyengécske bannert (nem szavazok a jobboldalra), ami egy tévéreklám kiegészítője volt csupán - sehogy, a Fidesz dettó. Viszont rendkívül hatékonyan kommunikált a Lehet Más a Politika (LMP), mely hírlevelekkel, blogposztokkal, interaktív honlappal, mi több,  Twitter-csiripekkel bombázta a nagyérdeműt. S bár Baja antimodernizációsnak nevezte a Jobbikot (társadalompolitikai értelemben azok is), a netet ők is profi módon használták bizonyos célcsoportok megszólítására.

Igaz, az SZDSZ is jelen volt a neten, mi több, a liberálisok több mint egy évtizede szószólói a világhálónak. AZ idén is volt minden: blogok, hírlevelek (még Fodor Gábor is “írt” nekem hetente), Twitter-csiripek, sőt az utolsó héten az LMP-t lejárató gerillamarketing is indult hírlevél és Twitter-formában (lehetsz más). Tény, hogy míg másoknak igen, az SZDSZ-nek nagyon nem jött be a netes nyomulás.

Azt ugyanis elfelejtették, hogy a weben sem elég a forma: csak tartalommal együtt jár a hatékonyság.

3 hozzászólás: “Az MSZP ismerősnek jelölt”

  1. yoel:

    no hiba hiba ti fejetekbe van

  2. yoel:

    véleményem a vérnélküli rendszerváltás eredményét most isszuk meg még 100évig köszi komcsik

  3. Vokálpatrióta:

    Teljesen jó kis írás…grat…

Szólj hozzá