Különös fények a gyulai égbolton
Olvasónk különös fényekre lett figyelmes szombat éjszaka Gyula fölött. Kamerát ragadott, s videóra rögzítette az égbolton furcsán ugráló narancssárga pontokat.
„Ma este 22:12-kor, majd kb. 20 perc múlva 15-20 narancssárga fénypont haladt el a város felett, teljesen hangtalanul, a magasság csökkenése nélkül. Mellékelek két, fényképezőgéppel felvett mozgófilmet, sajnos nagyon gyenge minőségű. Olyannak tűnt, mintha sárkányrepülősök siklottak volna át a város felett, mindegyiken egy narancssárga lámpával. Észak felől érkeztek, kelet felé távoztak. Az első csoport a város északi oldala, a másik a román oldalon ment végig” – kommentálta levelében a videókat beküldő olvasónk, aki – mint fogalmaz – a szomszédokkal együtt szívesen venne egy magyarázatot a látottakra.
Hogy mik lehetnek a gyorsan mozgó, különös fények, nem tudjuk. Rendkívüli eseményről nem kaptunk jelzést a fürdőváros térségéből. Várjuk olvasóink kommentjeit a „megfejtéseket” illetően!





2009. 05. 17., 9:03 de.
A videón azért cikáznak a pontok, mert szabadkézzel lett felvéve a “jelenség”, és ez bármi lehet, akár egy szimpla csillag is ami szabad szemmel nézve “áll” (vagyis nem mozog), de így, a kamera felveszi kezünk remegését, és ha visszanézzük a felvételt úgy tűnik, mintha cikázna. Nem cáfolni akaram a látottakat, csak arra szeretnék rámutatni, hogy a felvétel bármi lehet!
2009. 05. 17., 9:05 de.
A cimkék között benne a válsz: lézershow
2009. 05. 17., 9:27 de.
A fények lassan kúsztak felfele, mint valami héliumos lufi, ami ki van világítva és volt vagy 5-6 db…
A csillag így nem mozog! 4en nézztük, szal egyikünk sem lehetett hülye,….mi a Lenin gödörnél voltunk és ott vettük észre a pontokat, hogy szállnak fel az égbe!
Szal a felvétel igazi tényleg volt ilyen, csak ki tudja mi lehetett az???:P
2009. 05. 17., 9:30 de.
Nem hülyeség, én is láttam.
2009. 05. 17., 10:11 de.
A felvételt szabad kézzel készítettem, egy egyszerű digitális fényképezővel, ettől ugrálnak a fények. Sajnos a valóságot nem tudja visszaadni. A második csoportot 8-an figyeltük meg, szabályosan haladtak. Lehet, hogy csernobili rádióaktív vadludak vonultak :-)? Akinek kétségei vannak a valóságot illetően, keressen meg, elérhetőségem a szerkesztőségben!
2009. 05. 17., 10:15 de.
Ezt mi is láttuk a dúzzasztó tövében,sikerült képet is csinálni(bár elég rossz a minősége)!Azt hittük,hogy hülyék vagyunk és kiabáltunk a dúzzasztónál lévő embereknek,hogy ők is nézzék!!Mi csak 8 db fényt láttunk,ami elég erős volt,és eléggé hamar eltűntek az égboltról!Tutti hogy nem lézershow volt,láttam már párat!!Megpróbálom felvenni a kapcsolatot a Magyar Légiforgalom irányítóival,az Ufó Kutató Intézettel hátha tudnak valamit,ill. megkérdezek csillagász ismerősöket az estről.Ha van valami bisztosabb infóm,akkor közlöm a nagyérdeművel!
2009. 05. 17., 10:36 de.
Kedves UFO-kutatók. A magyarázat: KÍVÁNSÁGLÁMPA. Kínai szokás, egy égő gyertya van egy könnyű papírlámpa közepébe helyezve, amely fölszáll….Ennyi…
2009. 05. 17., 10:44 de.
Én láttam, de akkor nem tudtam, hogy mi az. Olyan volt, mint egy világító lufi. Még soha nem láttam ilyet. De a kívánság lámpát hihető magyarázatnak tartanám, mert kb. úgy nézett ki.
2009. 05. 17., 10:49 de.
Kedves megmagyarázó!
Ezt milyen forrásból tudod?Talán TE csináltad?Ill. nem vagyok UFO-kutató és nem vagyok semmilyen kutató,csak hajt a kíváncsiság,hogy mi is lehetett ez a “Fényjelenség”!Az UFO-kutatóktól csak infót szeretnék,hogy volt-e tegnap este bejelentés nálluk a mi légterünket illetően!!
2009. 05. 17., 10:51 de.
még mielőtt mindenki meg beparázna azok 1 esküvőn felengedett lámpások voltak v. valami olyasmi ! nagyon szépek voltak:D
2009. 05. 17., 10:53 de.
Akkor arról van kép is! Jöhet!! Megnézzük!!
2009. 05. 17., 11:04 de.
Azt írtad, hogy egy gyertya egy könnyű papírlámpában. Amúgy mi tartja fennt a levegőben??? Mert némi súlya annak is kell, hogy legyen, nem?
2009. 05. 17., 11:30 de.
A kórháztól néztük és a Varfürdő környékéről indultak mi is valami kivilágított lufira gondoltunk tehát nem kell parázni nem ufók szálltak,de mindezek mellet nagyon szép volt és gratulálok a kitaláltjának
2009. 05. 17., 11:42 de.
felfelé áramló meleg levegő tartja fönt a kis lámpást
2009. 05. 17., 11:43 de.
a gyertya vagy mécsesből kiáramló hő
2009. 05. 17., 11:50 de.
Gyurik J!
Ráéreztél, ott voltam, amikor fölengedtük…
2009. 05. 17., 11:50 de.
Nos, én sem földönkívüliekre gondoltam. Ha valaki játszott, gratulálok neki. Ha lámpásban gyertya: az égéskor felmelegszik a levegő, könnyebb lesz, végül is felszállhat. De tüzet szabadjára engedni meglehetősen veszélyes. Érezhető légáramlat nem volt, de abban a magasságban lehetett, ettőll mehettek össze vissza, de azonos irányba, azonos sebességgel. Gondoltam én is valami kivilágított léggömbre, ezért szeretném tudni a technikát. Azért ha lufit engednek fel, többnyire nem egyenletesen repülnek, hanem egyik magsabbra, másik kevésbé. Továbbá nem légnyomásmérővel szokták őket felfújni, amitől különböző a nyomás, és azért többnyire felfelé emelkednek, különböző sebességgel, ezek viszont szinte vízszintesen. Mi sajnos messziről láttuk, így csak a fényjelenséget figyelhettük meg, valamint a repülés módját.
2009. 05. 17., 11:51 de.
Gyulai xxx. A meleg levegő sokkal könnyebb, mint a hideg(hőlégballon, hűtőláda, stb.), ezért tud a kb. 2 dekás papírmasé fölszállni…
2009. 05. 17., 12:40 du.
Sajnos azt kell feltételeznünk, hogy ezúttal is kívánságlámpák riogattak, akár csak Győrben idén januárban ahol szintén készült videó felvétel.
A részleteket lásd a Magyar UFO Kutatási Központ honlapján (lásd http://www.ryufor.hu )
Üdvözlettel
RYUFOR
2009. 05. 17., 12:56 du.
Már ne haragudjatok, de nem látszódik semmi a 2 videón.Egyébként ha rossz telefonnal lett felvéve,nem ér semmit, lehet, hogy csak beremegett a felvevő keze.
2009. 05. 17., 1:13 du.
Tisztelt hozzászólók!
Varga Judit, a V. Art Rendezvényszervezés tulajdonosa vagyok. A kívánságlámpásokat tegnap mi engedtük föl az égbe egy esküvő alkalmából. Távol-keleti szokás szerint a résztvevők kívánságaikat belesuttogják a lámpásba, és azt szabadjára engedik. Nemcsak égi, hanem vízi kívánságlámpások is találhatók. Jelen esetben az ifjú pár és baráti köre az égi lámpásokat választotta. Reméljük mindenkinek felkeltettük az érdeklődését, és örömet a kis bemutatóval. Bízunk benne a nyári esküvők során többször lesz része a város lakóinak megcsodálni a kis égi lámpásokat.
Tisztelettel: Varga Judit
2009. 05. 17., 1:15 du.
Az igazság: egy régi elavult műholdat letérítettek a pályájáról, ahogy belépett a légkörbe, darabokra hullott és elégett.
2009. 05. 17., 1:19 du.
Kedves Varga Judit!
Gratulálok az bemutatóhoz! Jó néhányan elcsodálkoztunk a dolgon. Nem ismertük, de hatalmas ötlet!
(Az egyik idősebb szomszédom reggel a kezét tördelve érdeklődött afelől, hogy vajon mi lehetett, mert hallotta, hogy beszélünk róla, de önállóan nem merte felhozni a támát…) Ügyes!
2009. 05. 17., 2:40 du.
Mi is felvetük és jó minöségben hála …… sose lehet tudni mi volt de ha idegenek reméljük békés a szándék
2009. 05. 17., 4:25 du.
Énis láttam! Sőt este fura alakok jártak a városban, hajnalban, furán is beszéltek.
:D
2009. 05. 17., 4:29 du.
Na,mielőtt bárki azt hinné,megszálltak minket az idegenek,tisztázom a helyzetet. A csiga kertben esküvőt tartottak,és jópár narancssárga,lampionszerű tárgyat felengedtek,működése hasonló a hőlégballonokéhoz. ÉNis láttam, saját szememmel,úgyhogy nem kell megijedni,ez egyfajta pirotechnikai eszköz. Nem UFO,stb…Szimpla szórakozás,és gyönyörű volt egyébként.
2009. 05. 17., 5:49 du.
Tegnap Békéscsabán 21 órakor én is érdekes jelenséget vettem észre, ÉNy-ról K felé haladt egy műholdhoz hasonló jelenség, utána pedig még egy…
2009. 05. 17., 7:01 du.
Kedves Judit!
Engem is többenfelhívtak és azt mondták, hogy Gyurcsány Feri szellem jelent meg Gyula felett!!
Ez igaz lehet?
Várom válaszod?!
2009. 05. 17., 7:31 du.
Simi!
Nem tudom, ha a Ferink szellemének örüljünk-e vagy sem: feloszlott, vagy osztódásnak indult, de több is volt, én is láttam.
Csak azt nem értem, hogy miért narancssárga, és miért nem veres volt a fény akkor? Álcázta magát?
2009. 05. 17., 7:48 du.
Dobozon is látni lehetett…
2009. 05. 17., 8:46 du.
Egy látványosabb felvétel a Netről - 5000 flying lanterns:
http://www.youtube.com/watch?v=IKzGv4BSxmg
2009. 05. 17., 9:22 du.
Ez most vmi vicc? Ez hírértékű??? Ezen a videón az ég világon semmi sincs, csak pár pont… ez nevetséges, hogy egy egész cikket csináltak belőle, és még ki is teszik a “különös” videókat:D
2009. 05. 17., 9:40 du.
pixelhiba-show. LoL.
2009. 05. 17., 10:39 du.
Alkohooool…
2009. 05. 17., 10:39 du.
Alkohooool…
eeeeeeeeeeeeeeee
2009. 05. 18., 6:47 de.
Kilehet szegény nő ! Ezért nem kell pörköltet enni vacsorára mert képes hülyeségeket látni az ember.
2010. 02. 19., 10:22 du.
Látom sok az elmélet amit sokan gyártanak!Lampion?Ufó?Nem rossz de az igazság teljesen más.Ugyan volt lampion engedés is de az amit a két videon lehet látni az nem az.Elárulom hogy NATO helikopter kötelék ment egy romániai támaszpontra.Ez valós a többi sajnos nem állja meg a helyét….
2010. 05. 30., 9:38 du.
Mi ebben a furcsa?! Ez a Nagygöncöl csillagkép! Csak remeg a keze az “operatőrnek”…