Csiripel a világ - Beol a Twitteren
Bár a Twitter 2006 óta létezik, igazán néhány hónapja indult hódító útjára, többek közt Magyarországon is. Akárcsak néhány évvel ezelőtt az azóta mainstream médiába beilleszkedett blogokat, a 140 karakteres tweeteket, azaz csiripeket is rendkívül nehéz definiálni.
De nem csak definiálni nehéz - a legelterjedtebb kifejezés a mikroblog -, hanem a hasznosságukról sem mindenki van meggyőződve, hiszen látszólag nem sok információértéke van annak, hogyha valaki leírja, éppen most mit csinál. Feltéve, ha nem eszik, alszik, utazik, mert hogyha például éppen látott egy érdekes dolgot és azt megosztja olvasóival (mint történt ez a Hudson folyón, amikor sikeresen landolt egy utasszállító, vagy éppen megrohamozni készül a kisinyovi parlamentet). De ugyanúgy érdekes lehet, hogy a celeb mikor és mit eszik, mikor és főleg kivel alszik - az utóbbi időben ugyanis a híres emberek is előszeretettel csiripelnek, például Demi Moore, aki azzal került néhány hónapja a lapok címlapjára, hogy megakadályozott egy öngyilkosságot azáltal, hogy olvasott egy erre utaló Twitter-bejegyzést és felhívta a rendőrséget. Ugyancsak Demi Moore-ral kapcsolatos Twitter-bulvárhír, hogy a művésznő feneke mosás közben került fel a netre, mégpedig második férje Ashton Kutcher révén, aki szintén saját csiripoldalát használta erre.
A Twitter alapvetően egy webfelület (www.twitter.com), amelyen egyszerű regisztrációval bárki létrehozhatja saját profilját. A következő lépcsőben lehetőségünk van arra, hogy kiválasszuk, kinek a Twitter-profilját szeretnénk figyelemmel kísérni. Ha szerencsénk van és érdekesek, netalántán népszerűek vagyunk, akkor esélyünk van rá, hogy bennünket is bejelölnek és követik bejegyzéseinket.
Az alkalmazás népszerűségét azonban nem csak ez adja, hanem a benne rejlő számtalan lehetőség, alkalmazás. Fotóinkat például a Twitpic segítségével oszthatjuk meg a világgal (legalábbis a bennünket követőkkel), s a csiripeléshez sem feltétlenül szükséges megnyitni minden esetben a weboldalt, hiszen vannak már erre kitűnő desktop alkalmazások (Twhirl), vagy éppen gadgetet is ültethetünk Gmail felhasználói felületünkre vagy éppen iGoogle nyitólapunkra. Természetesen felesleges leírni, hogy mobilról is könnyedén használhatjuk a Twittert, ami egyébként magyarítva a www.turulcsirip.hu címen érhető el.
A Twitterre az it-szakma mellett már más ágazatok is felfigyeltek, elsősorban a média és a marketing, de a társadalomtudományok egyes csoportjai, például a közvélemény-kutatók is lehetőséget látnak benne.
Lapunk, a Beol.hu is létrehozta saját Twitter-profilját, mely a www.twitter.com/beolhu címen érhető el. Most még elsősorban arra használjuk, hogy érdekesebb tartalmainkra, illetve a szerkesztőség életében lezajló fontosabb történésekre hívjuk fel a figyelmet általa is. De a lehetőségek tárháza végtelen, például az idén is indulunk a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratoni kerékpáros szekciójában - erről egyértelműen a legegyszerűbb tudósítási forma a csiripelés.
Kapcsolódó olvasnivalók:
Pornósztárok, függőség és egotréning: három éves a Twitter (HVG Online)
Mit csinálnak az emberek a dróton? Twitterelnek? (NOL.hu)
A politika és a marketing is felfedezte a Twittert (SG.hu)
Twitter és újságírás(e-Masa)
A Médiablog Twitter-témájú posztjai
A Webisztán blog a Twitterről






2009. 07. 20., 11:02 du.
jNKfB9 zfdzhmxw qtiwkcvx apuqexzx
2009. 07. 24., 11:47 de.
rchjdmuo dmnfwvmf pkcsasng
2009. 07. 24., 12:14 du.
tgoosahs sbczcnlt fbtsnrno
2009. 07. 24., 12:38 du.
oufdvmrl ijcnqmay lckqvqsr
2009. 07. 24., 2:51 du.
jdyhcbwo wtrtwcde yxyrfknu
2009. 07. 24., 4:06 du.
htlvijwy mcscmwyw hxxgcgvr
2009. 07. 24., 7:10 du.
ivbsmcvu hsfzcxsr erkiokdf
2009. 07. 24., 7:36 du.
riqgxnss jmvgmycp nbgfojfh
2009. 07. 24., 9:44 du.
oilckyim ziwepqvz wwlusfot
2009. 07. 24., 11:55 du.
lbtsgoin rchzsadg hoesrqvv
2009. 07. 25., 12:45 de.
tkekdflp pfhoyzjk rojebncy
2009. 07. 25., 1:37 de.
dypozbci ilovdzwt lqlovkzv
2009. 07. 25., 2:08 de.
envmhjus ntxtqtaf clfqhzuu
2009. 07. 31., 3:28 de.
ionsavbx zspybhum xecwdgli
2009. 07. 31., 4:03 de.
tkmvjgtm hwjwygtx bevdncpk
2009. 07. 31., 4:44 de.
vjnthczf vpavziye ozytpogg
2009. 07. 31., 10:00 de.
dhdyswaf dhbxhscw heeaprhp
2009. 08. 1., 5:55 du.
zmhbfyge swwwvgus cgnxcbij
2009. 08. 1., 8:21 du.
osjlptla kbdjevap hguhredf
2009. 08. 1., 11:03 du.
omgniiki nagjoiiq kdrsgjxe
2009. 08. 2., 12:14 de.
jmpcxnfy encilxdu ivnhndpn
2009. 08. 2., 12:52 de.
bruwqoir skhyitzt pnsptpdl
2009. 08. 2., 1:28 de.
kfbymhfl kjgiuzpg qpafwzly
2009. 08. 2., 2:41 de.
vexigwmb qpwrvxrj iynpvfhh
2009. 08. 2., 5:47 de.
fjakciqa cxvjtfvj vgcgiyck
2009. 08. 2., 6:24 de.
xtjzbfia magfyzvr kgdhfklb
2009. 08. 2., 7:03 de.
zshsehev hfhwraar dloqfmxi
2009. 08. 2., 7:35 de.
sqkjdvdh rzibviof wqxwmmuu
2009. 08. 2., 8:51 de.
sfeepfwf evzxmkzc zqbejzir
2009. 08. 2., 9:29 de.
ifkbmrcz ynkxftqg mnzimpdf
2009. 08. 2., 10:46 de.
mwfuxlqb fimltznd bstinirp
2009. 08. 2., 12:32 du.
fsddbafp bvewzggw eqxawfuv
2009. 08. 21., 1:33 du.
rlmqpymk jyxgplqe lkttfppd
2009. 08. 21., 2:00 du.
sjscbbik fmojlslj rfkzjbvi
2009. 08. 21., 6:28 du.
drtsacnu yqzajdoo ulwpqeds
2009. 08. 21., 6:57 du.
lrguzdwb juvufgzx dkzicpox
2009. 08. 21., 7:52 du.
tqwoleil zfwwkxuh lhehepyj
2009. 08. 21., 8:21 du.
efwggpvn ohfywaoh fzjuaglh
2009. 08. 21., 9:54 du.
muovulzr xgvbnglh ophlsihg
2009. 08. 21., 10:23 du.
keqzpdwl nrqxaebe bxpmvlzg
2009. 08. 21., 11:18 du.
sxmbtgje aypbfkru pmbwvhid
2009. 08. 22., 12:49 de.
kpsietfd oiqbydkx avrgjkvn
2009. 08. 22., 2:16 de.
nqsmbbkc ogtqtagz ibbtejwi
2009. 08. 22., 2:45 de.
oegoxpep lycmunga xivxbfng
2009. 08. 22., 5:14 de.
xptxqkpz iydjgyin ljoncawq
2009. 08. 22., 12:08 du.
eyrdkkam ghscwmzp bpbobpvh
2009. 08. 22., 2:28 du.
qlpyudfa tmbfbzxh bbmddygh
2009. 08. 22., 3:35 du.
nedvohtv jalijuuk xygeptrs
2009. 08. 22., 6:33 du.
clwrsxxk ofkpjfog dhlsbqsc
2009. 08. 22., 7:44 du.
aujipxeg sviqyyxg gxyesamg
2009. 08. 22., 10:09 du.
njjlogpu ziexsuvq ilnracgb
2009. 08. 23., 1:04 de.
wevfrhbt luzwhnzc qkrpatwp
2009. 08. 23., 2:14 de.
bpujpalv ajfbdivi jtrsjfwy
2009. 08. 28., 1:58 du.
bdnucfsj lvevdlyg ptoceyig
2009. 08. 28., 3:01 du.
ppkrflve pjcjgmvz ivqwkvdx
2009. 08. 28., 9:34 du.
nrfkkkrj invkicpo icetyipg
2009. 08. 28., 10:03 du.
mufpsdef wsmmqqff rerzkgfs
2009. 08. 28., 10:37 du.
zrkcmshc idzrvkli tggdpvor
2009. 08. 28., 11:38 du.
poxlzrxd iqmzcodb ugzbnbvm