Vésztői család szerelmi háromszöge a Mónika Show-ban

Egy vésztői család mutatkozik be kedden az RTL Klubon, a Mónika Show-ban a napokban. Egy fiatal lány, Mónika arra panaszkodik, hogy a nevelőapja már négy éve szerelmes belé, ráadásul nem egyszer előfordult, hogy a férfi bántalmazta, megrugdosta az édeasnyját. A lány elmesélte azt is, hogy a nevelőapja rá gondol miközben édesanyjával van együtt. Mónika édesanyja, Erzsike mindent elhisz kislányának és kérdőre vonja élettársát.

Erzsike és az élettársa nem él túl aktív szexuális életet, négy év év alatt négyszer voltak együtt, mert Károly mindig más lányok után néz, az élettársát pedig mindig lehordja mindennek. Károly tagadja a vádakat, miszerint ő megcsalja Erzsikét, és azt sem vallja be, hogy Mónikába lenne szerelmes. Végül megígéri Erzsikének, hogy hetente kétszer ágyba bújnak és azt is, hogy gyengédebben fog vele bánni a következő években.


Rizsázni a répázásért…

Újabb gyöngyszem az iWiW-üzenőfalról:

Rengeteg olyan kifejezés van a magyarban, ami valamilyen módon a kajával kapcsolatos. Például amikor perecelsz egyet. Vagy elmész csak úgy céltalanul kolbászolni a városba. Vagy rizsázol valakinek, például abból a célból, hogy később megrépázd, de az is lehet, hogy ő meg utána megmogyoróz. Ilyenkor nem kell sokat tökölni, ha egyszer már lekenyerezted. Veled ne kukoricázzon. Persze ha éjszakai pillangó, akkor tejelned kell, mert kisajtolja belőled, ezt általában előre le is vajazzátok, amikor még úgy be vagy sózva, hogy borsózik a hátad, és nem gondolsz arra, hogy utána annyira fel leszel paprikázva, hogy majd’ becsokizol. Kábé. Nem ér a nevem, káposzta a fejem. És ha erre nem tudsz mit mondani, akkor mákom van…

Fásy Ádám for president

Fásy Ádám soha sem rejtette véka alá Békés megyei származását. Gyomán született és 15 évig élt Gyulán, szállodákat, éttermeket és különböző vendéglátó helyeket vezetett a megyében. A mulatós műfaj koronázatlan királya, s Magyarország legszebb hölgyeinek megkoronázója mindig is büszkén vállalta viharsarki kötődését, legyünk hát most mi is büszkék rá: Patai Mihály után újabb Békés megyei név került a lehetséges miniszterelnökök listájára…

Fásy Ádám néhány nappal korábban a Parlamentben is felbukkant:

Friss Hegyalja-infók: Machine Head, Death Angel, Testament és mások!

A Grammyvel díjazott Machine Head, és frontembere Rob Flynn flying V gitárja mellett számtalan más torzított hangszer és tulajdonosa lesz ott a Hegyalja színpadain. Az idén 20 éves Tankcsapda alap, Kaliforniából jön az Ignite, de hegyaljás lesz (legalább egy este erejéig) a Finntroll, a Death Angel, a Testament, a Kataklysm, a Keep Of Kalessin és a Hatesphere is. Mellettük Ossian és a Pokolgép a klasszikus zene kedvelőit headbangelteti meg alaposan. És a lista még nem teljes!

A Blind Myself, a Fish!, a Superbutt vagy a nemrég Fonogram díjat kapott Insane a modernebb hangzásra kattanókat mozgatja át alaposan, köszönhetően a Hegyaljás szervezőknek, akik a tíz éve megszokott igényességgel válogatták össze a nyári fesztivál legzúzósabb előadóit.

Önkényesen válogattunk a fellépők közül: de listánkról nem maradhat ki az Ignite mellől másik két kaliforniai, ezúttal thrash banda: a Death Angel és a nem kevésbé legendás Testament sem, akik San Franciscóban, még 1983-ban nyúltak a hangszerek után, és azóta is aktívak kisebb megszakításoktól eltekintve. Ahogy a Hegyalja számos műfajt képviselő fellépői közül itt kell megemlíteni a hazai sikert sikerre halmozó Subscribe, Isten Háta Mögött és Road bandákat is.

Ha Hegyalja, akkor Tankcsapda és persze Depresszió: két csapat, akik már a legelső, 2000-es fesztivált sem hagyták ki. A folk metal hazai legjobbja a Dalriada, a műfaj ikonjának számitó finn testvérekkel, a Finntrollal egy napon játszik majd. A P. Mobil szupergroup-utód Mobilmania is ott lesz, hogy az ötnapos találkozó metálos látogatói a legkiválóbb minőséget kapják bérletük amúgy is baráti áráért.

A még súlyosabb műfajok kedvelői is csemegézhetnek majd: itt lesz a modern thrash metal élcsapata, a dán Hatesphere, a death metal kanadai alapzenekara, a Kataklysm, hisz nincs kétség, a világ legbrutálisabb zenéjét ők játszák ebben a stílusban. Nem végül, és nem is utolsó sorban tiszteletét teszi – egyenesen a black metal őshazájából, Norvégiából – a Keep of Kalessin. (A banda 2003-as lemezét a stílus fekete pápája, maga Csihar Attila énekelte fel.)


Soha sem nyúlnak drogokhoz – interjú a Dirty Slippers-szel

A békéscsabai és gyulai srácokból álló Dirty Slippers együttes, 2004-ben alakult. Hamar bekerültek a köztudatba, és olyan zenekarok mellett léptek fel, mint a Supernem vagy a HS7. Az eltelt időről és az együttes jövőjéről a csapat énekese nyilatkozott a MyMusic.hu-nak.

Tagcsere után jelenleg énekes és gitáros: Lobó-Szalóky Lázár, basszusgitáros: Kelemen Sándor Márk, szólógitár: Almási Zoli, dob: Almási Tamás. Első lemezüket 2007-ben jelentették meg, a másodikat idén nyáron rögzítik, a munkálatok alatt pedig rendszeresen járnak koncertezni az ország minden sarkába.

- Még nagyon fiatal vagy/vagytok, mikor kezdtél el foglalkozni a zenéléssel, döntöttél a mellett, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni?
- Ez az én esetemben, sőt mindannyiunknál a szülőknek köszönhető. Hála Istennek, mindenkinek olyan családi háttere van, ahol a szülők a Beatles-t, Illést, Fonográfot hallgattak fiatal korukban. Miután megszülettünk gyakorlatilag ilyen zenéken nőttünk fel. Így igazából sohasem volt számunkra kérdés, hogy csináljunk egy zenekart. A zene mindig szerves része volt és lesz az életünknek.

- A jövőben végzettségednek megfelelően, a diplomáddal szeretnél elhelyezkedni, vagy a zenével foglalkozni?
- Nem szoktunk a magyar realitással foglalkozni, mindenkinek az álma, hogy a zenéléssel keresse meg a kenyerét, aztán majd meg látjuk, hogy sikerül. Szerencsére egyre több a koncert, az első lemez meglepően jól fogy, és készülőben van a második is. A magam részéről azt mondhatom, hogy emellett azért nagyon fontos egy diploma megszerzése is.

- Manapság úgy a legkönnyebb boldogulni, hogyha sokrétű valaki. El tudnád képzeli a zene mellé például a színházat vagy bármi egyebet?
- Most már, hogy a második évemet taposom az egyetemen, igen el tudnám képzelni, hogy mondjuk tanársegéd legyek, mivel szerencsére jó tapasztalataim vannak az egyetemmel kapcsolatban.

- Mi az a plusz, amit mindig hozzáadtok a dalokhoz?

- Ott dőlnek el a számok sorsai, hogy mi az amit hallgatunk, valamint milyen érzések hatnak ránk. Rengeteg brit-pop meg punk-rock zenét hallgatunk, Beatles-t, Oasis-t, Franz Ferdinandot, Green Day-t. Ezek a bandák nyilván hatnak a zenénkre. A dalszövegek mindig megtörtént eseményeket dolgoznak fel, annyi minden van ebben a világban, amiről érdemes énekelni, hogy nincs szükség kitalált dolgokra szerintem.

- Ha lehetőséged lenne egy napra valakinek a bőrébe bújni, ki vagy mi lennél?

- A John Lennon bőrébe bele bújtam volna egy napra, amikor pl. a Shea Stadionban adtak koncertet. Ilyenkor mindig a rajongók lebontották a kordonokat és megrohamozták a színpadot. Rengeteg rendőrt vezényeltek ki. Mókás lehetett úgy játszani, hogy semmit sem hallasz a zenéből, csak a sikoltozó lányokat. Ha pedig élő személyről beszélünk, akkor Billie Joe a Green Day-ből, vagy Liam Gallagher az Oasis-ből nagyon szívesen lennék egy napra…

- Az imént felsorolt zenekarok zeneileg hatnak rátok, de az életstílust is átveszitek?
- A rock ’n roll életstílust természetesen éljük, tehát szeretjük az életet nagy kanállal enni, bár drogokhoz sohasem nyúlunk. Vannak itt is határok, van olyan amit átlépünk, van amit már nem.

- Van valami imázsotok, bevált szerep a színpadon?
- Mi pont azok a zenekarok közé tartozunk, akik ugyanúgy öltözködnek a színpadon, mint a magánéletben. Mindenkire ez a tornacsukás, napszemüveges stílus jellemző. Ez nem csak kényelmes, de szerintünk hiteles is egy rock ’n roll banda esetében. A koncertek alatt pedig végig pörgünk a színpadon, egyszer azt írták rólam, hogy lebontom a színpadot, valamint azt is, hogy többet tartózkodom a levegőben, mint a színpad deszkáin, annyit ugrálok…

- Mi a végcél?
- Elsősorban minél ismertebbek szeretnénk lenni és a magyar példaképek szintjére eljutni, mint a Supernem, HS7, vagy a Royék. A második lemezzel egy magas mércét felrakni, sikereket elérni vele. De a végcélról csak annyit, hogyha eljutunk a Rolling Stones korába, mint zenekar, akkor elárulom.

- Mesélj a második lemezről!
- Terveink szerint a nyáron vesszük fel a következő lemezt, ami teljesen angol nyelvű lesz. Ez egy eklektikus lemez lesz, így szélesebb körhöz fog eljutni, ez egészen biztos. Remélhetőleg októberben már megjelenik, előreláthatólag 10-11 dallal.

(Forrás: MyMusic.hu)

Retro 89: Városavató Mezőberényben

1989. március 21., keddAz idén várossá nyilvánított öt békési település közül elsőként kedden Mezőberényben rendeztek városavató ünnepséget. A kisváros művelődési központjában Medgyessy Péter, miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Méltatta az alföldi parasztpolgárság kultúrateremtő erejét, a berényi magyarok, németek, szlovákok évszázados városias igényességét.

Mezőberény neve először egy 1347-ben kelt oklevélben fordul elő „Beren” alakban. A középkorban a gyulai váruradalom része, a 16. század elején több nemesi megyegyűlést tartanak a faluban, amely 1596-ban a török pusztítás nyomán elnéptelenedett. A magyar falu helyén 1723-tól szervezett telepítés eredményeként három-nemzetiségű település születik. A Tótvég, a Magyarvég és a Németgát városrésznevek a közelmúltig őrizték a település nemzetiségi megoszlásának emlékét. Szlovákul még ma is kétezren, németül pedig ezren értenek Mezőberényben. A 19. században mezővárosi fejlődésnek indult a település, itt nyílt meg 1802-ben Békés megye első középiskolája, s számottevő könnyüipar teremtődött a településen. Berény az 1872-ben kapott vásártartási jogra alapozva évtizedekig városnak címezte magát.

Ma tíz jelentősebb ipari, két mezőgazdasági üzem ad kenyeret a mezőberényieknek, és fejlett a település kereskedelmi hálózata is. Mezőberény a Békéscsaba, Gyula, Békés alkotta városegyütteshez kapcsolódó település, tizenkétezer ember otthona.

(Forrás: MTI)

Pénzpuffasztás

Rájöttem, hogyan kell kezelni a válságot. Például egységes kerettartalomba sűrítve. Vagy pedig a hitelkamat általános Uniós deklarációjával. Hogy ez mit takar? Minden állampolgár, aki érzi bőrén a válságot, emelje duplájára a pénzét.

Ez a vagyonmegkettőzés nem olyan bonyolult folyamat, mint ahogyan azt elsőre gondoljuk. Bátran gyarapítsuk pénzünket, kellő fellépéssel és hittel. Aki bizonytalankodik, az magára vessen. Legyen például százezer forintunk a bankban. Na kérem szépen, egy vakmerő, de biztos eljárással emeljük fel ezt az összeget kétszázezer forintra. Nevezhetjük pénzdúsításnak, illetve pénzpuffasztásnak is, lényeg, hogy ne késlekedjünk, cselekedjünk bátran. Agilis Ön? Akkor rajta, gyarapítsa vagyonát!

Képezzen nullákat egy bizonyos összeg mögé. Például: 1000. Beavatkozás után: 1000 000. Ugye milyen elképesztően egyszerű? Ne essünk viszont túlzásokba, hogy például 1000 000 000, mert könnyen megzsarolhatnak bennünket, elrabolhatják közeli hozzátartozóinkat, más szóval a sok nulla öröm helyett keserűséget hozhat életünkbe. De ha Ön allergiás a nullákra, vagy sivár, egyhangú folyamatnak tartja a pénzpuffasztásnak ezt a formáját, akkor van más lehetőség is.

Még egy közkedvelt, alternatív megoldás a „kapjunk sok pénzt valahonnan” eljárás. Mit kell tennie? Ugyanazt, mint eddig, csak sokkal nagyobb türelem szükségeltetik hozzá. Dőljön hátra a karosszékében, és füleljen, hátha megszólal a csengő. Pulzusát csökkentse 70 alá, lélegezzen mélyeket, s erősen koncentráljon egy nagyobb összegre. Ki is mondhatja halkan, hogy „milliárd” vagy „álomutazás” „medence”. Kevésbé nagyravágyó versenyzők a „kilós friss kenyér” halk ismételgetésével is nagyszerű eredményeket érhetnek el.

Megszűnt az állása? Ne hisztizzen, mint egy bakfis. Menjen vissza oda, ahol eddig dolgozott. Gondolom nem egy mély kráter tátong egykori munkahelye területén. Na ugye. Aki akar dolgozni, az dolgozik. Ha az üzembe már nem engedi be a portás, lásson munkához az üzem vonzáskörzetében. Szedjen szemetet a kerítés körül, gyomlálgasson, hiszen újra itt a tavasz! Egy nagyszerű kis kerti szerszámmal fel is lazíthatja egykori gyára körül a földterületet. Máris jobb lesz a közérzete, ha ápolja, gondozza környezetét.

És ne legyen olyan anyagias, kerekedjen felül a pitiáner pénzes témán. Beszéljen magasztosabb dolgokról, mint a például a világűr, vagy a lélekvándorlás. Vagy gondoljon a rovarokra. Hol van azoknak pénzük? És mégis teszik a dolgukat. Amíg az Ön szorgalma elmarad a méhekétől, hangyákétól, addig nincs joga vagdalkozni.

Választható opció még az úgynevezett könnyített bevásárlás. Emlékszik még, amikor néhány éve erőltetett menetben tolta maga előtt a púposan megrakott bevásárlókocsit valamelyik közeli hipermarketben? Ezen is túl van. Tegyen sétát a polcok között, élvezze szabad kezeit, még integethet is, vagy tapsoljon, ezzel is kifejezve határtalan szabadságérzetét. Simogassa bátran azokat a termékeket, amelyek kielégítenék mocskos kulináris fantáziáját.

Majd a pénztárnál való tolongást megspórolva könnyedén kocogjon ki az épületből. Hadd égjen az a zsír. Egy-két. Nincs itt valós probléma, csak hiszti, meg fanyalgás. Egyébként ez a válság is csak egy múló divat, mint a nyolcvanas évek végén a csősapka volt. Vagy emlékezzenek vissza Mc Hammer: U Cant Touch This című számára. Mekkora hullámverést generált. És hol vannak azok a fodrok? Elcsendesültek mind.

Hartay Csaba

Tudták, hol a pénz, mégsem nyertek a Széfben

Játszottak, végül mégis a közönség soraiból nézték végig az RTL Klub Széf című vetélkedőjének döntőjét a gyulai Puskás Adrienn és Gyurik János. A felvétel pénteken került adásba. Adriennek különösen embert próbáló volt, ahogy a másik pár menetelt a pénzért, ugyanis napok óta úgy érezte, az ötös széfben lesz a nyeremény és így is történt. Lehetőséget azonban nem kaptak arra, hogy ők nyissák ki a „mackót”, mivel a döntő előtti, utolsó előtti, kilencedik kérdésre rosszul válaszoltak. Így a másik pár játszhatott a 6,6 millió forintért, amit végül el is vittek.

János műszaki értékesítőként dolgozik egy boltban. A munkájának köszönhetően ismerkedett meg Adriennel, aki porszívót keresett. Még aznap este, egy buli után összefutottak a városban, amikor Jani elkérte a lány számát. Nem sokat találkozhattak, Adrienn ugyanis három nappal később elutazott két hónapra Kanadába, de a szerelmesek megvárták egymást. Ma már együtt élnek.

János a végletek emberének tartja magát, szereti az extrém sportokat és szívesen horgászik. Adrienn Szolnokon tanul vendéglátás szálloda szakon, végzős, nyáron fog diplomázni. Janival kettesben utazni szoktak Magyarországon belül. Még nem volt tengerparton, ezért ha nyertek volna, elutaztak volna a pénzből a tengerpartra. (fgk)

gyulai páros a széfben

Baywatch a csabai Árpád Fürdőben

Úgy véljük, a következő videóhoz nem szükséges különösebb kommentár. Elöljáróban talán csak annyit, hogy a békéscsabai Árpád fürdőben készült kisfilm lassan egy hónapja látható bárki számára a legnagyobb videómegosztón, a YouTube-on, s ezidáig már több mint 450-en voltak kíváncsiak a csabai Hasselhoff mintegy 4 perces produkciójára.