Mikor vezető hír egy országos esemény?
Nagyon ritkán fordul elő a Beol.hu-n, hogy nem Almáskamarástól Zsadányig, azaz a Békés megyei települések eseményei közül választunk vezető anyagot, hanem az ország, még ritkábban a világ dolgait találjuk a legfontosabbnak a viharsarki internetezők szemszögéből. Az idén talán csak 4-5 ilyen alkalom volt (az olimpia megnyitója, az első aranyunk, Gyurcsány Megegyezés című programjának bejelentése), melyek listája tegnap bővült a fővárosi események MTI-feldolgozásával.
Így utólag egy közepes randalírozásról beszélhetünk, mely kisebb ugyan, mint a 2006 október 23-ai, de talán brutálisabb, mint a 2007. március 15-ei, az ügyeletes Beol-szerkesztő úgy döntött: követni kell.
A bennünket leginkább megdöbbentő eset természetesen az indexes kolléga megtámadása volt, melyet egyébként egyáltalán nem értünk (az sem szép, ha szoclib újságírókat vernek, de az legalább - némi cinizmussal - logikus).
Éppen a héten jelent meg az a könyv, melyről mi is írtunk, az Index főszerkesztőhelyettese dolgozza fel a rendőri brutalitásokat, tehát elvileg hálásak is lehetnének érte a szélsőjobbos aktivisták, akik ehelyett fogják magjukat és megtámadják. Rendőr persze sehol, helyette a többi kolléga védi meg az újságírót.
A friss hírek szerint reggelre rend lett a fővárosban, akár meg is nyugodhatnánk, nyilván egy csomó elemzés, tényfeltárás majd segít a tisztánlátásban. De tartunk tőle: lesz még az idén vezető anyag a Beolon országos esemény…




